Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
A napenergia áramtermelés célú felhasználásának leggyakrabban hangoztatott kritikája, hogy a napelemek sok helyet foglalnak, s ezáltal értékes területeket vesznek el, gyakran a mezőgazdaság elől. Sokszor hallhatjuk azt is, hogy nincs elég háztető ahhoz, hogy azokat napelemmel beborítva, elegendő mennyiségű villamos áramot tudjunk előállítani, ráadásul az épületekre való telepítés tájkép-és örökségvédelmi okokból amúgy sem megengedett a legtöbb esetben. Viszont ha egy kicsit kitekintünk a határainkon túlra, olyan triviális megoldásokat látunk a napelemek elhelyezését illetően, hogy nem győzünk a fejünkhöz kapni: ez nekünk miért nem jutott eszünkbe? Nos, lehet, hogy eszünkbe jutott, de valamiért mégsem kapkodunk a kreatívabbnál kreatívabb ötletekért. Pedig érdemes lenne körülnéznünk, hogy mekkora olyan terület, vagy felület van a környezetünkben, melyet semmire sem használunk, tehát senkit sem zavarna ott egy napelem. Legújabban Hollandia gondolt egy merészet, és jelentette be új projektjét, miszerint az Uden melletti A50-es autópálya mentén fognak felhúzni egy 2 kilométer hosszú zajvédő falat, melynek egy 400 méteres szakasza egyben áramtermelésre is képes lesz a rátelepített napelemcelláknak köszönhetően. Az így kapott árammennyiség nagyjából 40-60 háztartás szükségleteit tudja majd kielégíteni. Ez az akció egyébként megoldást jelent a vandalizmus problémájára is, hiszen a üvegből készült védőfal, amelybe a napelemek lesznek integrálva, graffiti-biztosra készül. A projekt megvalósítása 2018 elején indul, és várhatóan még ugyanabban az évben hálózatra csatolják a napelemeket.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PElGUkFNRSBTUkM9Imh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcGkvTjEwMDMwNTUuNDE4MjU4ME9USC1WSUxMQVUtUk9TLU0vQjM0ODE4MTMxLjQzNjMwNzY1NjtkY190cmtfYWlkPTYyOTQyNTg1OTtkY190cmtfY2lkPTI0Njg4MzY1NztvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0ke0dEUFJ9O2dkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF83NTV9O2x0ZD07ZGNfdGR2PTE/IiBXSURUSD0xIEhFSUdIVD0xIE1BUkdJTldJRFRIPTAgTUFSR0lOSEVJR0hUPTAgSFNQQUNFPTAgVlNQQUNFPTAgRlJBTUVCT1JERVI9MCBTQ1JPTExJTkc9bm8gQk9SREVSQ09MT1I9JyMwMDAwMDAnPjwvSUZSQU1FPg== Az autópályák melletti zajvédő falra telepített napelemek ötlete egyébként nem butaság, tekintve, hogy csak Hollandiában 1250 km ilyen fal van felépítve. De a közlekedési infrastruktúrába, valamint épületállományba való illesztés példájára számos másik eset is említhető: Londonban található a világ legnagyobb, napelemekkel beborított hídja, mely a szomszédos Blackfriars vasútállomás energiaszükségleteinek felét fedezi. A híd tetején 4400 napelemtábla került telepítésre 2014-ben. A brit főváros hídjának esete azért is tanulságos példa hazánk számára is, mert egy 130 éves műemlék praktikusan megoldott felújításáról van szó. A londoni Blackfriars híd látványterve, Forrás: Huffpost A Párizs és Amszterdam közötti vasúti vonalon, Antwerpen közelében található egy körülbelül három és fél kilométer hosszú alagút, mely a közlekedő vonatokat hivatott megvédeni az esetlegesen kidőlő fáktól a szomszédos erdőben. Erre az alagútra szereltek fel 16 000 napelemtáblát, mely az antwerpeni állomás áramszükségletét segít biztosítani 2012 óta. Az Antwerpen melletti napelemes alagút, Forrás: Infrabel De az Electrek cikkében is olvashatunk igencsak ötletes megoldásokról: Hollandiában bicikliutakat borítottak be napelemmel; Japánban napelemek alatt termesztenek gombát, biztosítva számukra a szükséges árnyékot; Kínában pedig egy egész halászterületet fedtek be 200 MW-nyi napelemmel; valamint egyre gyakoribbak a fedett parkolók tetejére telepített napelemtáblák, így egyrészt az autók is védve vannak a naptól, esőtől, és viharoktól, másrészt az elektromos járművek töltése is lehetséges a Napból érkező energiával áram formájában. Napelemmel fedett parkoló, Forrás: Blue Oak Energy És a példák sora nem ér véget, hiszen aki napelemet akar telepíteni, az biztosan fog helyet is találni neki. Ez idáig az egyetlen hátulütőt a pénzbeli megtérülés jelentette, s mondhatnánk, hogy ezen beruházások mindegyike akkora költség, amit Magyarországon nem lehetne finanszírozni, és veszteséges is lenne. Viszont a napelem technológiájának jelenlegi sebességű fejlődése, és árának zuhanása mellett a jövőben ez sem lehet kifogás. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!