Még a Tesla Semi érkezése előtt piacra dobná elektromos kamionját az a két fiatal srác által alapított startup, mely az áruszállítás által okozott kibocsátást igyekszik csökkenteni saját építésű, valamint hagyományos meghajtásúból elektromossá konvertált teherautókkal. A Thor Trucks nevet viselő Los Angeles-i vállalkozás a napokban mutatta be első saját járművét, a Thor ET-One-t, mely joggal hívható a kamionok Frankensteinjének: mivel az alapítók nem rendelkeznek akkora tőkével, hogy a semmiből építsenek fel egy teljesen új kamiont, így az különböző gyártók alkatrészeiből van összerakva. Nevezetesen az alváz a Navistartól, a tengelyek a Dana vállalattól, a villanymotor pedig a TM4-től származik. A most bemutatott ET-One prototípus közel 36 tonnás teljes szállítási kapacitással rendelkezik, amivel készítői szerint 480 kilométert képes megtenni egy töltéssel, melyet általuk gyártott, LG Chem cellákból álló akkumulátorcsomagok biztosítanak. A gyártása 2019-ben kezdődne meg, és várhatóan 250 000 dollárba fog kerülni, azonban a startup egy 160 kilométeres hatótávú változatot is tervez építeni, aminek 150 000 dollár lesz az ára. A Thor az ET-One építése mellett segítséget nyújt a vállalatok flottáinak elektromosításában is. Bár a startup alapítóinak nincs releváns szakmai tudásuk, olyan mérnököket és szerelőket béreltek fel, akik korábban a Navistarnál, BYD-nél, vagy a Faraday Future-nél dolgoztak. Szerintük a hagyományos kamionok átalakítása villanymeghajtásúra kiemelten fontos mind a költségek, mind a környezet szempontjából. Ahogy a honlapjukon látható, a zéró kibocsátáshoz 60%-kal kisebb fenntartási költség, és 70%-kal alacsonyabb üzemanyagköltség társul mérföldenként. Talán nem lepődünk meg, hogy a Tesla Semi specifikációival nehezen tudna versenyezni egy startup által épített kamion, ráadásul a 480 kilométeres hatótávú változat 100 000 dollárral drágább is, mint a Semi ugyanezen verziója. Azt viszont jó látni, hogy az áruszállítás „megtisztításába” a nagy vállalatok, mint a Tesla, Daimler, vagy Cummins mellett beszállnak a kisebb startupok is, másokat is ösztönözve erre. 1000 km-re elegendő Supercharger használatot kapsz ajándékba új Model 3 vagy Model Y autódhoz, ha szocske ajánlói kódjáról indítod a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!