https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 Már több mint két év telt el, mióta az Aston Martin bemutatta legelső elektromos autójának koncepcióját, ám a 2019-ben gyártásba kerülő autóról még mindig nem tudunk szinte semmi konkrétat. Minden bizonnyal az autó hozni fogja a márkától elvárt teljesítményt, már csak azért is, mert a gyártó a Formula 1-ből is ismert Williams Advanced Engineering csapatával közösen fejleszti a sportkocsit, mely az elképzelések szerint hasonló erőt lesz képes kisajtolni magából, mint a V-12 Rapide modell. De amennyire magáénak tudhatja majd a sportszegmenst, annyira lesz neves képviselője is a kocsi az elektromos luxusautók prémium csoportjának. Aston Martin RapidE Andy Palmer, az Aston Martin vezérigazgatója fontosnak tartja tisztázni, hogy ellentétben sok másik gyártóval, a brit luxusmárka nem egy újabb Tesla riválist akar a piacra dobni. „Számomra a Tesla egy nagyon hiteles versenytárs a prémium piacon, a Daimler, a BMW, az Audi, és a többiek számára. De a luxuspiacnak nem azon a felsőbb részén helyezkedik el, ahol mi vagyunk. Ő nem a mi ellenfelünk.” Szerinte a legtöbb vásárló, aki Model S-t vesz magának, tele van pénzzel, azonban nincs lehetősége választani, többet kapni. Az elektromos Aston Martin, azaz a RapidE azok számára készül, akik a Tesla felett keresnek valamit. Továbbá a vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az autó teljesítménye nem fog kárt szenvedni az elektromosítás miatt, s pont annyira lesz megbízható a versenypályán, amennyire a hagyományos meghajtású testvére. A RapidE modellből mindössze 155 darab készül, így valóban csak a legtehetősebb Aston Martin rajongók élvezhetik azt a luxust, amit állítólag a Model S-től nem kaphatnak meg. Hogy valójában mit tud nyújtani a britek villanyautója, remélhetőleg legkésőbb 2019-ben kiderül. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Tibor ajánlói kódját is. Ha érdekel, hogy hol épülnek Tesla Superchargerek Magyarországon, akkor kattints ide! PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!