Főoldal » elektromos autó » Erősen kezdett a Fiat 500e Olaszországban

Erősen kezdett a Fiat 500e Olaszországban

Ahogy egész Európában, úgy Olaszországban, a kontinens 4. legnagyobb autópiacán is megfigyelhető a hagyományos autók eladásainak visszaesése, mellette pedig a konnektoros hibrid és tisztán elektromos autók térnyerése. 2019 novemberéhez képest idén novemberben 8% feletti mértékben csökkentek az újautó-eladások, írja az Opportunity Energy.

Az előző évben 152.000 személyautót adtak el, idén csak 140.000 darabot, melyekből a benzines modellek részesedése 31%, a dízeleké 29%, a hibrideké 23%. A tisztán elektromos és konnektoros hibridek 3,4%, illetve 3,5%-os részesedése nem tűnik hatalmasnak, de ha figyelembe vesszük, hogy egy év alatt közel ötszörösére növekedtek a tiszta üzemű autók eladásai, az már előre vetíti a jövőt. Konnektoros hibridből 2019 novemberében mindössze 982 példányt állítottak forgalomba, idén pedig 4940 darabot, akkumulátoros villanyautóból pedig a tavalyi 1068-as szám 4089-re növekedett.

Érdemes megnézni a 10 legnépszerűbb típust is, melyekből 9 egyértelműen a kisautók közé sorolható. A számokból kiindulva a Volkswagennek problémát jelenthet majd Olaszországban, hogy a jelenlegi tervek szerint a VW ID.1 modell bevezetésénél akár évekkel előbb megtörténhet az e-UP gyártásának befejezése, ugyanis a 2020. novemberi listát magasan vezeti a kisautó a 657 darabos eladással.

10 legnépszerűbb villanyautó Olaszországban 2020 novemberében (forrás: http://www.opportunityenergy.org)

Második helyre a Smart ForTwo kapaszkodott fel, 558 darabos eladással, a dobogó harmadik fokán pedig Európa legnépszerűbb elektromos autója, a Renault Zoe állhatott (554 db). Ez az első hónap, amikor a hazai gyártású Fiat 500e is kapható volt, amely nagyon erősen kezdett, rögtön megszerezte a negyedik helyezést 513 példánnyal, az ötödik pedig a Renault Twingo ZE modell lett (411 db).

A novemberi lista első 10 helyezettje között egyetlen nagyobb méretű autó a 6. helyen álló Tesla Model 3, amelyet a Mini Cooper SE, a Peugeot e-208, a Hyundai Kona Electric, és a Smart ForFour követ. Szembeötlő, hogy a nagy piacot jelentő országban mennyire fontos szegmens az autós sajtó által az európai uniós széndioxid-kibocsátási kvóta áldozatának kikiáltott miniautó-kategória. Remélhetőleg az elektromosítás megmenti majd a városi mini kategóriát és nem szorul rá Olaszország a szűk óvárosok útjainak kiszélesítésére.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.