HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Már futkároznak a Teslák Las Vegas alatt

Úgy néz ki, ismét megvalósul Elon Musk egyik őrült ötlete, mégpedig a The Boring Company által Las Vegas alá épített alagútrendszer.

Az első szakaszon már megkezdődött a tesztüzem.

Metró, csak autóknak

Amikor Elon Musk pár évvel ezelőtt bejelentette a The Boring Company tervét, még nem lehetett tudni, hogy csak viccel, vagy komolyan gondolja-e. A 70-es évek sci-fi novelláiban találkoztunk hasonló koncepciókkal, a repülő autók és a robot inasok mellett. Az ötlet alapvetően logikus: ha a városainkat már megfojtja a túlzsúfolt 2 dimenziós közlekedés, váltsuk 3D-re, és fúrjunk alagutakat a föld alá. Persze ez ma egy méregdrága mutatvány lenne, de Musk a fejébe vette, hogy a SpaceX modelljéhez hasonlóan, drasztikusan lefarag ebből. A föld alatt akár több szintnyi új autópálya is elférne anélkül, hogy zavarná a felszín nyugalmát. Persze ehhez nem árt, ha az autó elektromos, hogy ne járjunk úgy, mint az első gőzhajtású metrók idején Londonban. Ha pedig, a pályára be-, és arról kihajtásnál csak minimális lassítással, végig nagy sebességgel szeretnénk itt hajtani a kocsikat, akkor nem baj az sem, ha a jármű önvezető is. Milyen szerencse, hogy Musknak mindkét problémára véletlenül van megoldása.

Szóval ez egy autópálya a föld alatt, ahol a városi csúcsforgalom csigatempója helyett akár 130-cal is száguldhatunk, miközben nincs mellettünk másik sáv, ahonnan valaki bevág elénk, nincs keresztirányú, vagy gyalogos forgalom, a robotpilóta pedig megoldja, hogy a rendszerbe ki-, és belépő autók ne menjenek egymásba. Amolyan metró, csak autóknak.

Első ütem Las Vegasban. Forrás: The Boring Company

A vállalat már korábban épített egy közel 2 kilométeres tesztpályát a SpaceX főhadiszállása környékén, ahol a rendszer fejlesztése folyik.

Az első igazi projekt – hol másutt, mint – Las Vegasban valósult meg, ahol 50 millió dollár körüli beruházással a helyi kiállítási és vásárközpont területén épült alagút. A Las Vegas Convention Center Loop (hurok, gyűrű) elnevezésű pálya a 15 perces sétát váltja ki 1 perces autózással, ezért inkább csak egy vidámparki látványosság – egyelőre.

A teljes vegasi hálózat terve. Forrás: The Boring Company

Ugyanis a beruházás egy sokkal nagyobb projekt része, amelynek keretében 16km alagút fog megépülni, amely a reptértől a vásárvárosig, illetve a híres Las Vegas-i szállodákig viszi majd a közönséget. Kezdetben csak a Tesla személyautói fogják használni a rendszert, és még ember vezeti majd azokat, de az a terv, hogy teljesen önvezetők legyenek majd a járművek, és elvileg tervben van egy tucat ember egyidejű szállítására alkalmas metrókocsi-szerű jármű is. A projekt finanszírozására egyébként kreatív megoldást találtak ki. Az alagút költségét a The Boring Company állja – végül is a vállalat egyik fő célja, hogy rendkívül olcsóvá tegye az alagútfúrást. Ha viszont egy cég, szálloda, látványosság állomást akar az útvonal mentén, akkor fizetnie kell Musk cégének.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, de addig is, itt van egy biztonsági kamera videója, amin az látszik, hogy már autókkal tesztelik az első szakaszt. Az eredeti ütemterv szerint az idei CES (Consumer Electronics Show) megnyitójára kellett volna elkészülnie az alagútnak, de a Covid hátráltatta a munkálatokat, ráadásul a nagyszabású esemény is virtuális lett a járvány miatt. Elon Musk nemrég Twitteren azt közölte: hamarosan következik az alagút ünnepélyes megnyitója, amit a Fallout című videójáték ihletett.

Forrás: Elon Musk / Twitter
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.