Az elektromos autózásról sokan úgy vélekednek, hogy egy mai villanyautó csak második autónak alkalmas egy családban. Második autónak a többség valami régi, olcsó kisautót választ, így rögtön rövidre is zárják a villanyautó vásárlás kérdését azzal, hogy ahelyett egy elektromos autó túl drága.

Így el is jutottunk oda, amit az iskolák és az óvodák koronavírust követő újranyitása után nap mint nap tapasztalhatunk: a dízel kombi 20 percig kerreg az óvoda parkolójában. Apa melegíti a motort, amíg anya beviszi a gyereket. Egyedül érkező bátrabb szülők járó motorral hagyják magára a parkoló autót. (Azt nem tudom technikailag hogyan nehezítik meg az autó ellopását…)

Villanyautós fórumokon és szerkesztőségi beszélgetésekben is többször felmerült már, hogy újra kellene definiálni az első és második autó fogalmát. Számos villanyautóra váltó család esetében alakul úgy a történet, hogy vesznek egy olcsóbb elektromos autót a második autó helyett, majd arra eszmélnek, hogy az első autónak kikiáltott dízel kombi már két hete be sem volt indítva, mert szinte mindenhová az elektromos autóval járnak. Ha pedig nem a kínálat legaljáról, egy idősebb, kevésbé komfortos, kicsi akkus, szűk hatótávú elektromos autót választottak volna, akkor még ritkábban lenne szükség a korábban elsődlegesként használt hagyományos meghajtású autóra.

Nektek mi a véleményetek, mit kellene első autónak neveznünk? A tágasabbat, amivel 2 havonta elutazunk a nagyihoz és évente egyszer elmegyünk nyaralni? Esetleg azt az elektromos kisautót, amibe minden nap beül az egész család, lerakjuk a gyerekeket az óvodában, iskolában, majd elmennek a szülők a munkahelyükre, délután pedig ugyanez visszafelé, esetleg egy bevásárlással, a gyereknek néhány különórával fűszerezve? Ugyan csak napi 30-50 kilométert autózunk, de ezt megtesszük az év minden munkanapján.