Az Audi A3 méretkategóriájában indul és eredetileg 2027-ben érkezett volna a cég belépő elektromos modellje. Most már korábbra ígérik. Rákapcsolnak Az Audi kínálatában jelenleg a Q4 e-tron a legsikeresebb és egyben legolcsóbb modell is. Mondjuk 20 millió forintos indulóárával ez sem tömegtermék, de egy prémium márkától nem is ezt várjuk. Az viszont egyértelműen látszik, hogy egyre nagyobb a kereslet a kisebb, olcsóbb elektromos modellek iránt, így nem meglepő, hogy az Audi is azt tervezi már egy ideje, hogy egy kategóriával lejjebb lépnek. Audi A3 PHEV Az A3 limuzin és sportback változatokban érhető el és nagyjából 20 centivel rövidebb, mint Q4 sorozat. A belső égésű és hibrid hajtásláncokkal kínált modellek listaárai a 12-20 milliós sávban mozognak hazánkban. Elárulta a Volkswagen Csoport, melyik villanyautójából mennyi fogyott tavaly Hogy az új, tisztán elektromos belépő modellnek mennyi köze lesz műszakilag a hagyományos A3-ashoz, azt egyelőre nem tudjuk, de Gernot Döllner a márka igazgatótanácsának elnöke most annyit elárult a német Süddeutsche Zeitungnak, hogy ebben a méretkategóriában gondolkoznak és a korábbi, 2027-es tervekkel ellentétben a gyártást már jövőre megkezdik a főhadiszálláson, Ingolstadtban. Az Audi tavaly 164.500 tisztán elektromos autót értékesített, ami hét százalékos visszaesést jelentett a megelőző évhez képest. A Q4-ből 108 ezer, az új Q6-ból 15 ezer, a Q8-ból pedig 28 ezer fogyott a cég beszámolója szerint. A cég magas rangú vezetője azt is megerősítette, hogy már most áprilisban bemutatják Kínában az ottani helyi piacra a SAIC állami autógyártóval közösen készített új elektromos modellt, amely nem négy karikát, hanem a márka nevét viseli majd az orrán. Erről a modellről korábban itt írtunk: Bemutatták az Audit, amin már nincs az ikonikus négy karika Címlapkép: Audi A3 PHEV. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by1zenBvbnpvcmktMS0yMDI1LTAzLTAxLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZWxla3Ryb21vcy1hdXRvLXN6cG9uem9yaS0xLTIwMjUtMDMtMDEuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!