A CBS holland nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint az elektromos autóval közlekedők erősen hajlamosak arra, hogy átlépjék a megengedett sebességet, ezt mutatja legalábbis a hatóságok által kiadott bírságok száma Hollandiában – számolt be róla a DutchNews. A plug-in hibrid tulajdonosok majdnem kétharmadával előfordult az elmúlt egy évben, hogy túlságosan gyorsan hajtottak, és ezt egy büntetéssel jutalmazta a rendőrség, míg a benzines és dízeles meghajtású járművek esetén mindössze 28 és 46%-ról beszélhetünk. A holland hírportál a tisztán elektromos autókról nem közölt statisztikát, gyártó szerinti lebontásban azonban a Tesla kiemelkedően vezet az országban kapható 30 autómárka között: négyből három teslást megbüntettek gyorshajtásért a hatóságok, azaz a 9000 tulajdonosból körülbelül 6750-et, bár az nem egyértelmű, hogy ez magába foglalja-e a többszörös elkövetőket, vagy valóban ennyi a szabálysértő Tesla-tulaj a hollandoknál. Hasonlóan jellemző volt a gyorshajtás az Audi, a BMW, és a Volvo emblémával fémjelzett személygépkocsik sofőrjeinek körében is, ám egyik sem közelítette meg a Model S-et és Model X-et vezető autósok magatartását. A CBS nem adott részletes magyarázatot a holland utakon látott vezetési szokásokra, de a villanyautósok tisztában vannak vele, hogy a motorhang hiánya miatt olykor-olykor könnyű elfeledkezni arról, hogy mennyivel is száguld pontosan az autó. A Teslák esetében pedig egyértelmű szerepe van a páratlan teljesítménynek és gyorsulásnak, így talán hitelesebb lenne a gyorshajtások számának összehasonlítását ugyanolyan erejű gépkocsik között végezni. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Balázs, Szöcske vagy Tibor ajánlói kódját is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!