A szállítmányozási szektor piaci elemzésével foglalkozó FreightWaves Research Institute összeállította a rangsort a leginnovatívabb, valamint az áruszállítás, és a logisztika fejlődésére legnagyobb hatást gyakoroló vállalatokból, melynek első 25 helyezettje között a Tesla és a Nikola Motors is helyet kapott. A 60 fős zsűri 500 vállalat tevékenységét vizsgálva választotta ki a legjobbakat, melyek a Freight.Tech25 elnevezésű listába kerülhettek. A teljes rangsor első helyezettje az Amazon lett, mely az elmúlt évben számos lépést tett óriási kamionflottájának elektromosítása felé, míg második helyezettként a Project44 elnevezésű start-up vállalat került ki, aminek munkatársai egy felhőalapú platform létrehozásával segítik a logisztikai társaságokat költségeik csökkentésében és működési hatékonyságuk növelésében. A Tesla a harmadik helyezett lett, ami azt jelenti, hogy a FreightWaves szerint a kaliforniai autógyártó a leginnovatívabb vállalat, mely tehergépjármű fejlesztésével (is) foglalkozik. A kiemelkedő pozíciót a Semi villanykamionnak köszönheti a Tesla, amihez hasonló specifikációkkal bíró masinát még egyik világhírű kamiongyártó társaság sem tudott bemutatni. Rengeteg kritikája ellenére a Semi egy megkérdőjelezhetetlen hullámot indított el az járműiparban, mely sokak fejében ültette el a gondolatot, hogy bizony a teherszállításból származó károsanyag-kibocsátással is lehetne valamit kezdeni, és egy villanyhajtású kamion nem csupán környezetbarátabb, hanem hosszú távon sokkal olcsóbb is lenne. Az NFI Industries igazgatóhelyettese szerint úgynevezett Tesla-effektusról beszélhetünk, hiszen miután a Semiről szóló híreket lehozták az újságok, hirtelen mindenkit a villanyhajtás kezdett érdekelni. Tesla Semi A Tesla Semi egyik legnagyobb kritikusa, a Daimler mindössze a 11. helyen végzett, így a németeknek most főhet a fejük, hogy Elon Musk újabb csatában diadalmaskodott felettük. A Top 25-be épphogy bejutott a hidrogénes kamionjáról ismertté vált Nikola Motors is, mely egy Twitter posztban reagálva mondta el, hogy nem elégedett a 24. hellyel. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést (Model 3/Y) vagy 180.000 Ft árengedményt (Model S/X) kaphatsz. Ehhez használhatod Balázs, Szöcske vagy Tibor ajánlói kódját is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!