https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 Az önvezetéshez vezető úton gyakori aggály, negatív visszajelzés a tesztelők részéről, hogy az autók túlzottan mereven követik a közlekedési szabályokat, és nem úgy viselkednek, mint egy ember. Természetesen az előírások betartása alapvetően helyes, de a mindennapi közlekedésben sokszor hajlítjuk kicsit a szabályokat, különben ledudálnak minket az útról az autóstársak. A Tesla most egy ilyen helyzetre próbált megoldást találni, de túl messzire mentek. Csak az önvezetés tesztelőit érinti Az FSD Beta szoftvernek a 2020.40.4.10-es verzió óta része az úgynevezett rolling-stop, amit a sofőr a menüben tud engedélyezni, vagy kikapcsolni. Ez az opció lehetővé teszi, hogy: amennyiben a sofőr ezt bekapcsolja és minden oldalról STOP táblával ellátott kereszteződéshez ér és az autó legfeljebb 9 km/h sebességgel halad és egyetlen mozgó autó sincs a kereszteződés egyik bejáratánál sem és a kereszteződés közelében nincsenek gyalogosok, vagy biciklisek és megfelelően belátható a kereszteződés az autó kamerái számára, valamint a kereszteződés minden bejáratánál maximum 50 km/h a megengedett legnagyobb sebesség, akkor maximum 9 km/h sebességgel megállás nélkül áthaladhat az autó a kereszteződésen. Amerikában előfordulnak olyan, európai szemmel furcsa kereszteződések, amelyeket minden irányból STOP tábla véd. Ezeknél az a szabály, hogy amelyik sofőr előbb ér oda, annak van elsőbbsége. A logika kicsit hasonló ahhoz ami nálunk a körforgalomban van, azzal a különbséggel, hogy a STOP táblánál kötelező megállni. A gyakorlatban azonban, ha egyik irányból sem jön éppen senki, a sofőrök sokszor csak áthajtanak ezen. Ez viszont nem szabályos. Minden irányból meg kell állni. Forrás: Hiya111, Wikimedia A Tesla most egy szoftverfrissítéssel kiveszi az opciót az FSD tesztelők menüjéből, ugyanis az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős NHTSA szerint ennek használata megnöveli a balesetek kockázatát. A szoftverfrissítés ebben az esetben hivatalosan visszahívásnak minősül. A Tesla legutóbbi negyedéves jelentésében tette közzé, hogy most már közel 60.000 sofőr teszteli a kísérleti önvezető rendszerét. Most már azt is tudjuk, hogy ebből 53.822 van az Egyesült Államokban – a program nemrég nyílt meg a kanadai Teslások előtt is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!