https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 November 8-ával megszűnt a környezetbarát autók vásárlásáért kínált környezetvédelmi bónusz Svédországban – a döntést hétfőn jelentette be a svéd kormány, azaz mindössze egyetlen napot kaptak a vásárlásra azok, akik fontolgatták egy kibocsátásmentes jármű beszerzését. Sajtóbeszámolók szerint a váratlan bejelentés hallatán az emberek megrohamozták az autókereskedéseket, melyek éjszakába nyúlóan vették fel a rendeléseket. 600 km hatótávval lép piacra a Volvo óriási villanyautója Az úgynevezett Klimatbonusen 70.000 koronás, átszámítva közel 2,7 millió forintos támogatást jelentett a villanyautó-vásárlóknak, amelyet a megvásárolt jármű regisztrációját követően legkorábban hat hónappal kaphatnak meg. Ez azt jelenti, hogy számos kifizetés átcsúszik 2023-ra, amely azért fontos, merthogy január 1-jétől változnak a klímabónuszra való jogosultság feltételei. Azon villanyautók, amelyeket még november 8. előtt megrendeltek, de csak a jövő évben regisztrálnak, már csak 50.000 koronás bónuszt kapnak. Támogatás egyébként plug-in hibridekre és gázüzemű járművekre is elérhető, ám a feltételek ez esetben is szigorodnak januártól és az összeg is jelentősen csökken. A kormány azzal indokolta a támogatás eltörlését, hogy manapság egy elektromos autót venni és vezeti már kezdi elérni azt a költségszintet, ami egy benzines vagy dízeles autó használatával jár, így indokolatlanná vált az állam segítsége. Közleményükben jelezték, hogy a megnövekedett számú rendelésekre való tekintettel 2023-ra ideiglenesen megnövelik a támogatások kifizetésére szánt források összegét. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!