A német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt – KBA) friss jelentése szerint több mint egymillió forgalomban lévő villanyautó van már Németországban. Az ország gépjárműállományáról szóló elemzés ráadásul az olvasható, hogy a január elsején forgalmi engedéllyel rendelkező 1,013 millió elektromos hajtásláncú személyautók száma 63,8 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Ezzel az ugrással a villanyautók átlépték a tölthető (plug-in) hibrid személygépkocsikat – ezek gyarapodása sem lebecsülendő: az 52,8 százalékos növekedéssel a számuk 864 ezerre nőtt. Az külön is érdekes, hogy mindez a növekedés úgy történt meg, hogy a német gépjárműállomány alig változott egy év alatt. Tehát – statisztikailag legalábbis – nem még egy autót véve szerezték be a polgárok a villanyautóikat, hanem hagyományosról váltottak elektromosra. Németország megőrült a villanyautókért tavaly decemberben A KBA adatai szerint január elsején 48,6 millió személygépkocsi rendelkezett forgalmi engedéllyel Németországban, dízel- és benzinüzemű személygépkocsiból 45 millió volt forgalomban. Előbbiek száma 2,6 százalékkal, utóbbiaké 1,4 százalékkal csökkent 2022 január elseje óta. A földgázzal hajtott autók száma 2,0 százalékkal, az autógázzal üzemelőké 1,4 százalékkal csökkent. A német személygépkocsi-állomány átlagéletkora kereken 10 év. Zuhan a dízel, hasít a villanyautó Németországban PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szabó M. István Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!