Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
A Toyota köztudottan nagyon jó a hibrid járművek fejlesztésében, amit egyértelműen bizonyít a Prius modellek népszerűsége, de az utakon futkározó üzemanyagcellás autók többsége is a japán gyártó mérnökeinek kezei közül került ki. Felmerül viszont a kérdés, hogy ha a Toyota ennyire komolyan veszi az alternatív üzemanyagok terjedését, akkor miért nem dob a piacra egy tisztán elektromos meghajtású gépkocsit, csakúgy, mint számos japán és dél-koreai vetélytársa, melyek a globális piaci tendenciákra igyekeznek reagálni. A válasz meglepőbb, mint amire számítanánk: a Toyota észak-amerikai divíziójának igazgatója a Los Angeles-i autószalonon az újságíróknak adott interjújában azzal indokolta a villanyautók hiányát a termékpalettán, hogy egész egyszerűen nincs rájuk kereslet – írta meg az Autoguide magazin. Jack Hollis szerint a kereskedők egyáltalán nem hiszik, hogy elegendő mennyiségű tisztán elektromos autót el tudnának adni, így üzleti szempontból nem érné meg egy villanyautót gyártani: „Hogyha a kereskedőink, és éppen most találkoztunk a nemzeti kereskedői tanácsunkkal két héttel ezelőtt, szóval ha a kereskedőink úgy éreznék, hogy jelentős kereslet van a villanyautókra, akkor már ma is lennének teljesen elektromos autóink az utakon.” Toyota RAV4 EV, Forrás: Wikipedia Nem arról van szó tehát, hogy a Toyotánál nem áll rendelkezésre a technológia, hanem attól fél, hogy nem jelentene számottevő bevételt a vállalat számára ennek gyártása és eladása. Talán sokan emlékeznek még rá, hogy a gyártó 1997-ben már gyártott egy tisztán villanyos gépjárművet, ám a körülbelül 150 kilométeres hatótávú RAV4 EV gyártását a GM EV1-hez hasonlóan a kaliforniai környezetvédelmi szabályok lazítása után 2003-ban felfüggesztették. A modell 2012-ben tűnt újra fel, de akkor sem volt hosszú életű.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PElGUkFNRSBTUkM9Imh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcGkvTjEwMDMwNTUuNDE4MjU4ME9USC1WSUxMQVUtUk9TLU0vQjM0ODE4MTMxLjQzNjMwNzY1NjtkY190cmtfYWlkPTYyOTQyNTg1OTtkY190cmtfY2lkPTI0Njg4MzY1NztvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0ke0dEUFJ9O2dkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF83NTV9O2x0ZD07ZGNfdGR2PTE/IiBXSURUSD0xIEhFSUdIVD0xIE1BUkdJTldJRFRIPTAgTUFSR0lOSEVJR0hUPTAgSFNQQUNFPTAgVlNQQUNFPTAgRlJBTUVCT1JERVI9MCBTQ1JPTExJTkc9bm8gQk9SREVSQ09MT1I9JyMwMDAwMDAnPjwvSUZSQU1FPg== „(…) Szóval a technológia elérhető, ám mint minden jó kereslet-kínálat alapú gazdaságban, ha a kereslet túl alacsony, tényleg szeretnél termelni?” Az igazgató hozzátette, hogy a vállalatot az is akadályozza a villanyautók gyártásában, hogy a keresletet egy mesterséges tényezővel szabályozza az amerikai kormányzat, azaz a szövetségi támogatással, aminek ellenére továbbra is az összes amerikai új autóeladások mindössze 1%-át adják a tisztán elektromos autók. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Toyota nem fog a jövőben villanyautót építeni. Hollis elmondása szerint folyamatosan ömlik a pénz mind a teljesen villanymeghajtású, mind a hibrid és hidrogénes autók kutatásába, és majd az idő eldönti, hogy a fogyasztók melyik felé hajlanak inkább. Tisztán elektromos Toyotára tehát majd csak akkor számítsunk, amikor a kereskedők kérni fogják azt. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!