https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 Az elektromos autókét rajongó látogatók biztosan nem fognak unatkozni a Genfi Autószalonon, hiszen másról sem szólt eddig ez az év az autógyártók számára, mint az egyik legrangosabb autókiállításra tartogatott modellek villogatásáról. A számos újdonság között érdemes lesz egy kis időt szánni a Kia standjára is, ahol egy egészen különleges tanulmánnyal találkozhatnak majd a résztvevők. A gyártó egy rövid leírással és egy titokzatos képpel jelentette be a koncepció svájci megjelenését, amelyen egy szokatlan kinézetű, az autó elején végigfutó LED csík látható, valamint az is kivehető, hogy a sárvédők is meglehetősen hangsúlyos szerepet kapnak a jármű összképének kialakításában. Egy másik érdekességet is észrevehetünk a képen, mégpedig a Kia új logóját, amely már háttérvilágítással, új betűtípussal, és az ovális keret nélkül virít az autón. Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy miféle szerzet lesz a tisztán elektromos meghajtású gépezet, de a formából ítélve valami nagyon sportos koncepciót sikerült összedobniuk a dél-koreaiaknak. A frankfurti dizájnközpont tervezőinek fejéből kipattant különleges stílus célja egyébként nem más, mint a vállalat és az elektromos közlekedés elmélyült kapcsolatát tükrözni az érzelmek segítségével. A Kia szavaival élve a villanyautó nem csupán választ ad a fogyasztók hatótávval, teljesítménnyel, töltési idővel, és vezetési dinamikával kapcsolatos aggodalmaira, hanem egy alapos libabőrben is része lesz annak, aki ránéz. A hajtáslánc tulajdonságairól egyelőre nincs hír, sem arról, hogy vannak-e további tervei a gyártónak az autóval. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!