Tisztán elektromos hajtásláncot kap az Alfa Romeo Giulia, ám a vásárlást rögtön el is felejthetjük: ezúttal nem azért, mert ezt is csak a kínaiak kapják, hanem mert a villanyautó az autópiac helyett inkább a versenypályán szeretne komoly sikereket elérni, így a világ minden tájékán tovább kell várni egy kizárólag villanymotorral hajtott autóra ettől a márkától. A villanyos Alfa a Romeo Ferraris versenycsapat kezei közül kerül majd ki, akik a jövő évben kezdődő ETCR túraautó-bajnokságon indítják el olyan riválisok ellen, mint a Cupra e-Racer és a Magyarországon is tesztelt Hyundai Veloster N. Ezzel a monzai cég a harmadik csapat, mely hivatalosan bejelentette részvételét a tisztán elektromos szériában. Az ETCR bajnokságban való versenyzésnek nem feltétele az eredetileg elektromosnak tervezett autó, elegendő egy hagyományos modellt tisztán elektromossá alakítani, mint ahogyan a Seat teljesítménymárkája, és a dél-koreai autógyártó is teszi. Követelmény azonban, hogy a kiválasztott járműnek négy- vagy ötajtós szedánnak kell lennie, a pályára lépő versenyautó csúcsteljesítménye pedig nem haladhatja meg az 500 kW-ot, maximum 300 kW-os folyamatos erőkifejtés mellett. Az akkumulátor kapacitása legfeljebb 65 kWh lehet, a teljesítmény átadása a hátsó tengelyre pedig kizárólag egysebességes váltón történhet. A főbb hajtáslánc-elemeket ezért a szervezőktől kapják a csapatok, ám azok leghatékonyabb beállítását már nekik kell megoldaniuk. A tisztán elektromos Alfa kizárólag a Romeo Ferraris >mérnökeinek munkája lesz, a Fiat-Chrysler semmilyen formában nem vesz részt a projektben. A csapatnak bőven van már tapasztalata a Giuliával, hiszen a TCR és FIA WTCR versenysorozatokban számos futamban diadalmaskodtak együtt az elmúlt öt év alatt, de hogy az elektromos meghajtással mit tudnak kezdeni a mérnökök, az már egy egészen más kérdés lesz. A hirtelen váltás így igencsak bátor, ám a motorsportban több mint 50 éve sikeresen tevékenykedő klub szerint szükséges is, mert az elektromosság nemcsak az utakon, hanem a versenypályán is a jövő üzemanyaga lesz. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!