A tavalyi frankfurti autókiállításon bemutatott Hyundai 45 nevet viselő elektromos tanulmányt követően az idei Genfi autószalon idejében online prezentált Prophecy koncepció is sorozatgyártásba kerül – tudta meg az Auto Express magazin a dél-koreai autógyártó dizájnközpontjának igazgatójától. Mindkét villanyautót különleges formaterv jellemez: a 45 vonalaihoz az 1970-es évekből merítettek ihletet a tervezők, míg a Prophecy a ’30-as évek áramvonalasságát örökölte. Ha nem is egészen ebben a formában, de az egyedi külső a gyártósoron is megmarad, a Hyundai ugyanis egymástól jól megkülönböztethető autókat szeretne piacra dobni a jövőben. Csakúgy, mint a 45 alapján készülő, 2021-ben érkező tisztán elektromos crossover, a Prophecyből kifaragott jármű is a gyártó Electric-Global Modular Platform (E-GMP) padlólemezére épül majd. Hyundai Prophecy Ami ennél is érdekesebb, hogy a brit újságírók szerint a hipermodern kupészerű tanulmány nagy eséllyel a mostani IONIQ utódjaként jelentik meg. Habár formára teljesen különbözik a két modell, és nehéz elképzelni, hogy bármi hasonlóságot mutasson a végeredmény, SangYup Lee állítja, hogy a gördeszka alakú platform lehetővé teszi majd az autó sokkal szedánosabb kialakítását, ami a jelenleginél lényegesen nagyobb utas-, és csomagtérrel fog járni. A Hyundai április elején további képeken és videókon mutatta be a Prophecy izgalmas funkcióit, de azt továbbra sem tudjuk, hogy pontosan mi is hajtja a tanulmányt. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!