40 db elektromos busszal bővült a Volánbusz flottája
Tegnap átadták az első 40 db Mercedes-Benz eCitaro tisztán elektromos buszt a Volánbusznak, melyeket a Zöld busz program támogatásával vásároltak. A 6 milliárd forint támogatással megvalósított 7,6 milliárd forint értékű projektnek köszönhetően évente mintegy 1867 tonnával csökken a Volánbusz károsanyag kibocsátása, és kilométerenként 60 Ft-tal csökkenhetnek az üzemeltetési költségek is, a dízel járművekhez viszonyítva.

„A klíma- és természetvédelmi akcióterv egyik legfontosabb eleme a közlekedés elektrifikációja” – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az autóbuszok budapesti bemutatóján. Az államtitkár hozzátette, hogy a kormány kiemelt prioritása, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá váljon. A következő tíz évben a kormány 36 milliárd forinttal támogatja az átállást.
A Zöld busz program demonstrációs szakasza egy évvel ezelőtt Debrecenben kezdődött, majd további nagyvárosokban, megyeszékhelyeken tesztelhette a villanybuszokat a szakma és az utazóközönség egyaránt. A teszteredmények azt mutatják, hogy egy elektromos busz átlagosan – az 1 hónapos tesztidőszak alatt – 5 tonna károsanyag kibocsátástól mentesítette a környezetet . A buszok a tesztidőszak során átlagosan 171 kilométert tettek meg. A dízelekkel szemben nem csak környezetvédelmi, de jelentős költségmegtakarítással is számolhatnak az üzemeltetők, ugyanis átlagosan 60 forinttal volt olcsóbb az elektromos buszok üzemeltetése a dízeleknél, így a demonstrációs projekt több mint 2 millió forint üzemanyag megtakarítást eredményezett a közlekedési szolgáltatóknál.

A 40 darab elektromos busz forgalomba állításával megkezdődik a tesztidőszak következő szintje, valós városi környezetben a flottaszintű üzemeltetés tapasztalatait gyűjtik be. Az új Mercedes buszok első körben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt és az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás idején szállítják majd az utasokat. A tapasztalatok értékelését követően a buszok a fővárosi agglomerációban állnak majd forgalomba.
Az első 40 darab elektromos autóbusz vásárlása és a kapcsolódó töltőállomás 6 milliárd forint támogatással valósul meg, a teljes projektérték pedig 7,6 milliárd forintot jelent. A Zöld busz program sikeres pályázatainak köszönhetően 123 elektromos autóbusz, illetve 4 önjáró trolibusz beszerzése valósul meg, ebből a Volánbusz és az MVM 100 elektromos járművet, és a kapcsolódó töltő infrastuktúrát tudja beszerezni, és kiépíteni az egész országban.
Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Mobiliti Volánbusz Kft. az elektromos töltőállomások létesítésével és üzemeltetésével járul hozzá ahhoz, hogy az üzembe álló elektromos autóbuszokat kiszolgáló speciális infrastruktúra rendelkezésre álljon. A Mobiliti Volánbusz Kft. hét helyszínen, mintegy 100 töltőberendezést fog telepíteni, a társaság megkezdte a kivitelezést, a most átadott buszok már az új, nagy kapacitású, 100 kiloWattos (kW) töltőkről veszik fel az energiát. A Hungexpo területén lévő 20 töltőt a Mobiliti Volánbusz üzemelteti, illetve biztosítja a háttérszolgáltatást, a karbantartást.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a Volánbusz a MÁV-Volán-csoport fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbusz-állománya fiatalítása mellett a zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek forgalomba állításával. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a főváros vonzáskörzetébe érkező 40 elektromos hajtású autóbusznak köszönhetően évente mintegy 1867 tonna kibocsátás csökkenés várható. Az elektromos autóbuszok mellett közbeszerzési eljárást írtak 164 CNG-meghajtású (gázüzemű) jármű beszerzésére is, ebből 75 darab szintén a budapesti agglomerációban közlekedik majd.
A Volánbusz 2018 óta tartó flottamegújítási programjának eredményeként az idén év végig 1700 korszerű jármű áll forgalomba Magyarországon, jövőre pedig mintegy 800 járművet terveznek beszerezni – ismertette a Volánbusz elnök-vezérigazgatója. A Volánbusz közölte, a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciumi partnerrel összesen 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtottak be sikeres pályázatokat a Zöld Busz Programban, a járművek hat megyeszékhelyen, és a budapesti agglomerációban állnak forgalomba 2022 első negyedévétől.
Az első 40, a főváros vonzáskörzetében közlekedő Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusz beszerzésére a közlekedési társaság 2021. július 27-én kötött megállapodást. A napokban átvett Mercedes-Benz eCitaro típusú, szóló, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok 28 ülő és 50 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, és egy feltöltéssel akár 240 kilométert is képesek megtenni.
A tájékoztatás szerint az elektromos buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán állnak forgalomba 2022. elején, a 40 jármű ennek megfelelően kék színű, és a fedélzeti kijelzőkön a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR) üzemel majd.
Címlapkép: MTI/Soós Lajos