Külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni, írja az MTI a belgrádi Telegraf napilapra hivatkozva. Ahogy arról mi is beszámultunk, a Stellantis kragujevaci gyárában Szerbiában (korábbi Fiat-gyár) 2024 közepétől kompakt elektromos modellek gyártását tervezik, majd az évtized végére kizárólag villanyautókat gyártanának. Elektromos kisautókat fognak gyártani Szerbiában A Stellantis április végén állapodott meg a szerb kormánnyal (amely a kragujevaci gyár egyharmadának a tulajdonosa), hogy a korábbi Fiat-gyárban elektromos gépjárművek gyártásába kezdenek. A beruházás összértéke 190 millió euró (több mint 73 milliárd forint), amelyből 48 millió eurót a szerb állam biztosít. Az elektromos autók gyártása 2024 második felében kezdődhet meg, addig azonban a több mint 1800 dolgozónak továbbképzésre, illetve átképzésre van szüksége. Az átállást elősegítendő a dolgozóknak felajánlották, hogy a cég egy másik, külföldi vállalatánál képezhetik magukat tovább a következő két évben, de választhatják a távozást is. Az előzetes hírek szerint néhány nap alatt a dolgozók mintegy negyede jelezte, kész külföldre költözni. Miközben Európa északi és nyugati országaiban már 10% feletti a tisztán elektromos modellek piaci részesedése az újautó-eladásokban, Szerbiában még nagyon alacsony az érdeklődés a villanyautók iránt, 2021-ben mindössze 50 elektromos autót helyeztek forgalomba az országban. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!