Hivatalosan is megnyitott a Lotus vadonatúj autógyára a kínai Wuhanban, és legördült a gyártósorról a legelső példány a Geely autógyártó csoport alatt működő brit márka Eletre névre keresztelt elektromos sportterepjáróból. A vállalat a világ legelső hiper-SUV-jaként emlegeti a modellt, annak okán, hogy az SUV a több mint 600 lóerős teljesítményével és 3 másodperc alatti 0-100-as gyorsulásával nem csak a saját szegmensében egyedülálló, de még sok kétüléses sportautó is megirigyelné. Magyar névvel debütált a világ első elektromos hiperterepjárója A több mint 8 milliárd jüanból felépített létesítmény állítólag a legelső gyár a világon, amelynek tervezéséhez, fejlesztéséhez, és felépítéséhez is 3D-s digitális technológiát alkalmaztak. A több mint 1526 hektáron elterülő üzemnek évi 150.000 jármű legyártására van kapacitása. Tekintve, hogy a létesítményt július 15-én avatták fel, a gyártás során valószínűleg még csak előszériás darabok készülnek – a vásárlóknak történő kiszállítás nem is kezdődik meg a jövő év elejénél előbb. Az Eletre az első Lotus, amely kínai földön készül, innen fogják exportálni más piacokra, köztük Európába is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!