Benyújtották a gázszámlát a német iparvállalatok

Az oroszok Ukrajna elleni háborúját megelőzően is voltak komoly problémák a német-orosz gázellátást illetően, de amikor a Gazprom kiszivattyúzta a német tárolóiból a földgázt és így nem teljesítette a szerződéseit a német partnerek felé) , majd az Északi Áramlat 2 (ÉÁ-2) körüli engedélyezési huzavona végére az ÉÁ-1 máig ismeretlen tettesek általi felrobbantása tett pontot, Németország lemondott az orosz gázról. Arról az olcsó energiahordozóról, amely az elmúlt évtizedekben valóban nagy lendületet adott a német gazdasági fejlődésnek. Berlinben a hogyan tovább kérdésre az orosz-ukrán háború első időszakában a spórolás, fogyasztásvisszafogás és kiútkeresési alternatíva skálázása volt a központi válasz, ennek egyik kézzelfogható eredménye lett a rekordidő alatt megépített első német LNG-kikötő.

Az útkeresés korszaka azonban mostanra lezárult. Németországnak arra van szüksége, hogy minél pontosabban meghatározza: milyen energiahordozóból, technológiából, energiatermelőből mennyit is kell megépítenie (illetve: meg-, és beszereznie) ahhoz, hogy az orosz gázzal való szakítás után is Európát vezető gazdasági hatalom maradhasson. Május végén a német iparvállalatok egy markáns csoportja ennek szellemében benyújtotta az igényeit a kormánynak.

Új értelmet kap az offshore Németországban

A német szövetségi kormányhoz intézett nyílt felhívást tett közzé több vállalat és iparági szervezet, melyben azt kérik, hogy Berlin 2035-ig további 10 GW offshore hidrogéntermelési mérettel egészítse ki az ország energiastratégiáját. A több mint kéttucat vállalat által aláírt levélben olvasható az RWE, a Siemens Gamesa és a BP neve mellett több infrastruktúra építő nagy, illetve óriásvállalat, de a szél- és a hidrogén iparági szövetség neve is.

Váltsák be az ígéreteket!

A felhívást intézők azt várják, hogy a kormány az ország nemzeti hidrogénstratégiájának aktualizálása során tűzzön ki egyértelmű célokat a tengeri hidrogénre vonatkozóan. Megemlítik, hogy az Északi-tengerben rejlő óriási potenciált végre Németországnak is (újra) figyelembe kell vennie, és mivel a térségnek valójában afféle zölderőműként kellene működnie – erre kellene a rendszert felkészteni, ezt kellene mihamarabb kiépíteni.
Valamint – és aktuálisan ez volna a legfontosabb -: az ehhez szükséges szabályozási és egyéb támogatást meg kellene adnia a zöldenergiás eszméket támogató politikával hatalomra került kormánykoalíciónak.

Offshore hidrogén infrastruktúra látványterve (forrás: IEA)

„Világos és fenntartható perspektívákra van szükség az értékláncok kiépítéséhez és a beruházásokhoz” – áll a felhívásban, azzal kiegészülve, hogy – mint az Offshore Wind Business kiemelte – a német vállalatok látni szeretnék, amint az aktualizálás alatt álló nemzeti hidrogén stratégiában megjelenik mindaz, amit Esbjergben korábban, illetve alig egy hónapja, az Ostendben találkozó európai csúcsvezetők megígértek.

Utóbbi nyilatkozat lényege, hogy az EU megduplázta az Esbjergben kitűzött célokat a tengeri szélenergia-termelésre vonatkozóan, így az aláíró kilenc ország együttesen azt vállalta, hogy a jelenleg az Északi-tengeren ma dolgozó, 30 GW-ot sem elérő offshore kapacitást 2030-ra 120 GW-ra, 2050-re pedig 300 GW-ra tornássza föl. [Csak a pontosság kedvéért: Ostendben Franciaország, Írország, Luxemburg, Norvégia, az Egyesült Királyság, Belgium, Dánia, Németország és Hollandia írta alá a nyilatkozatot, utóbbi négy ország szignálta korábban az Esbjerg-i deklarációt, ennek egyfajta frissítése, face liftje az új, kibővített nyilatkozat.]

Legyen 10 az egyből!

A német kormányhoz intézett felhívás arra is irányul, hogy az előzetesen csupán három hónapja, idén februárban bejelentett 1 GW-os elektrolízis-kapacitás építést és tesztelést, valamint a SEN-1 zónához kapcsolódó hidrogénvezeték építési projekteket gyorsítsa föl, továbbá: készítse elő a rendszert arra, hogy ez a beruházás sorvezető, illetve: ugródeszka lehessen a további beruházásoknak.

Erőltetni kell a zöldhidrogént – ha sikerül, évekkel hamarabb kidobható a szén

Ehhez az első lépés az iparághoz kapcsolódó ellátási láncok számára megfelelő perspektíva megteremtése, ami a levél aláírói szerint egészen odáig leegyszerűsíthető, hogy a kormány, amely a hálózatos zöldhidrogén gazdaságra átállás érdekében tesz többféle lépést, 10 GW-ban határozza meg 2035-re a tengeri szélenergiából származó német offshore elektrolízis igényt. Hozzátéve, hogy már most hozzá kell látni a tengeri zöld hidrogén előállítására és szállítására vonatkozó kötelező és stabil jogi keretet kidolgozásához, az itteni befektetések biztonságának növeléséhez.

A nagy ugrásra felkészülni!

Jelenleg a német offshore szélenergia termelőerő nagysága 8,1 GW. Ezt a kormány tervei szerint 2030-ra legalább 30 GW-ig kell bővíteni. A számok mögött a szándék bármilyen nemes is – figyelmeztettek már korábban is iparági szereplők – a fejlesztési tervek csak akkor válhatnak sikeres beruházásokká, ha az eddig jellemzően akadozó, körülményeskedő engedélyezési eljárások helyébe gyors, praktikus, átlátható regulák lépnek. Ebbe az irányba tett első lépésnek tartják a kormánynak azt a tavaly életbe léptetett jogszabályát, mely „nyomós közérdekű” státuszt biztosít a tengeri szélerőműves projekteknek.

Egyébként nem ez az első nagy lépés a német offshore hidrogén korszaka felé. A január elején megkötött, az első német-norvég hidrogénvezeték építéséről szóló szerződés is szóba hozta ezt a lehetőséget. Úgy, hogy bár a vezetékhálózatba az első időkben kékhidrogént (tehát földgázból előállított hidrogént) ígértek a norvégok, de csak arra az átmeneti időre, amíg az Északi-tengeren épülő új szélerőmű infrastruktúra egy részét dedikáltan hidrogén (mégpedig: zöldhidrogén)  gyártására rendszerbe nem állítják. A határidőt ezügyben a felek 2030-ban határozták meg.

Ha zöldhidrogénről van szó, a németek Ausztráliáig is elmennek

Szabó M. István