A GreenNCAP friss villanyautós tesztjei közül az egyik a Hyundai legnépszerűbb elektromos modellje, a 2023-ban megújult Kona volt. Ez a típus is nagyon jól vizsgázott. 98% Összesítésben 98%-os eredményt ért el a Kona a GreenNCAP tesztjén – a helyi károsanyag-kibocsátás tekintetében 10/10, az üvegházhatású gázok esetében pedig 9,9/10 lett az ítélet. Utóbbinál a kabin előfűtése okozott egy hajszálnyi levonást, mivel a -7 fokra hűtött autóval folytatott teszt 24,2 kWh fogyasztást eredményezett. Ez egyébként nagyon jó eredménynek számít a maga nemében és a Corsával ellentétben itt a tesztelők nem tapasztaltak abnormálisan hosszú fűtési, vagy alacsony hőmérsékleti értékeket, ellenkezőleg, kiemelték a kellemes kabinhőmérsékletet. A szervezet jelentése kiemeli a Kona 92 százalékos, a konnektortól az akkuból elérhető kapacitásig mért értékét, amely az egyik legmagasabb a tesztsorozat történetében. Ez nagyon hatékony fedélzeti töltőre utal. A lényeg persze a fogyasztási teszt, amelyen 9,7 pontot kapott a típus – ez a szervezet szerint lényeges előrelépés a 2020-as Konához képest. A részeredmények tekintetében a meleg, illetve hideg motorral indított laboratóriumi teszteken 14,2, illetve 14,7 kWh volt a mért fogyasztás, amely a második legalacsonyabb a Corsa mögött. A 20 fokos, felhős napon folytatott valós vezetési teszt során 15,5 kWh/100 km fogyasztást ért el az autó, ami a rövid városi szakaszokból álló tesztsorozatban 10,4 kWh-ra mérséklődött. Az autópályás körülményeket szimuláló BAB130-as teszt során 21,9 kWh / 100 km fogyasztást mértek, amely jobb, mint a Corsa eredménye, de az SUV forma okán elmarad a Model 3 rekordjától. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!