Az önvezetés egy hype!

2010 óta követem fél szemmel az önvezetésrő szóló híreket, és ez alatt a 10 év alatt igen érdekes pályát járt be a témáról szóló közbeszéd. Ez a megfigyelés épp úgy igaz a fejlesztők nyilatkozataira, az újságcikkekre, mint az azok alatt megjelenő hozzászólásokra, amelyek a laikus nagyközönség véleményét reprezentálják.

Az első években ritkábban születtek cikkek a témában, óvatosan optimista nyilatkozatokat tettek az érintett cégek képviselői, miközben a hozzászólók túlnyomó többsége nem látta lehetségesnek az önvezetés megvalósulását a belátható jövőben, sokan pedig egyáltalán nem tartották megvalósíthatónak. Amikor 6 évvel ezelőtt debütált a Tesla Autopilotja, a dolgok kezdtek felgyorsulni, egyre-másra jelentek meg az optimista nyilatkozatok, amiben persze Elon Musk utolérhetetlen volt, de nem ő volt az egyetlen. A NuTonomy 2018-tól robottaxi szolgáltatást ígért Szingapúrban, A Toyota a 2020-as tokiói olimpiára ígérte ugyanezt, több gyártó is bejelentette, hogy 2021-re elkészül a saját fejlesztésű önvezető autójuk, a Waymo 2017-ben megkezdte a sofőr nélküli járműveik tesztelését Phoenixben, 2018 januárjában már azt nyilatkozták, hogy még abban az évben elérhetővé teszik a szolgáltatást a nagyközönség számára. Elon Musk azt mondta, hogy 2017 végéig egy Tesla emberi beavatkozás nélkül fog Los Angelesből New Yorkba vezetni. A GM 2018 januárjában jelentette be egy kormány nélküli autó gyártását a következő évtől, és arról beszéltek, hogy a forgalombahozatal iránti kérelmüket már be is nyújtották a közlekedési hatósághoz (amit azóta sem bíráltak el).

A 2015 és 2018 közötti évek sajtója tele volt szenzációsabbnál szenzációsabb bejelentésekkel, a nyilatkozók pedig szinte egymásra licitáltak: úgy tűnt, hogy az önvezetés már szinte csak egy karnyújtásnyira van. A hozzászólásokban is tettenérhető volt a határtalan optimizmus, az emberek már nem a megvalósíthatóságról vitatkoztak, hanem arról hogy örülnek-e neki, milyen hátrányai és előnyei lehetnek a technológiának, és más hasonló gyakorlati kérdések kerültek megvitatásra. Néhányak szerint viszont az egész csak egy hype volt.

2018 eleje volt a fordulópont a közbeszédben, innentől kezdődött a kijózanodás időszaka. A Tesla autója nem jutott el emberi beavatkozás nélkül Los Angelesből New Yorkba, az Uber tesztautója márciusban halálra gázolt egy gyalogost, a NuTonomy sem indította el a szolgáltatását Szingapúrban, mint ahogy a Waymo sem Phoenixben. Nem lehetett többet hallani a pár év múlva debütáló modellekről sem, egyszerűen minden nagy esemény csak úgy elmaradt. A fejlesztők elkezdtek arról beszélni, hogy sokkal nagyobb kihívást jelent a technológia, mint eredetileg gondolták, Elon Musk pedig lassan századjára jelenti be, hogy az alapjaitól írják újra az szoftvert. Ma már semmiféle szenzáció vagy izgalom nem lengi körül a témát, és ha megnézzük a hozzászólásokat, azt olvashatjuk, ki belőlük, hogy a mi életünkben már nem lesznek önvezető autók, mert hogy ilyen technológia nem is létezik. Az egész csak egy hype! Egy buborék. Egy lufi, teli üres ígéretekkel, ami végül kidurrant.

Az önvezetés ma már szinte csak akkor tud a hírekbe bekerülni, ha balesetet okoz.

Ami azt illeti, a hype-ot, mint jelenséget sokan és sokféleképpen vizsgálták már, elemeire bontották, analizálták és teóriákat állítottak fel róla. Az egyik legátfogóbb elméletet a Gartner Inc., egy tanácsadó cég alkotta meg, és innen kapta a nevét a Gartner-féle hype ciklus.

Megfigyelték, hogy a technológiákat övező hype, amit nevezhetünk mániának vagy buboréknak is, nagyon gyakran hasonló mintázatot követ, így egy ciklust alkot. Mindig új és új technológiák jelennek meg a horizonton, amelyek végigjárják ezt az utat. Kivételek persze bőven akadnak.

Egy hype ciklus öt fő szakaszból áll az elmélet szerint, a következőkben ezeket tekintjük át röviden.

Forrás: gartner.com

1. szakasz: Innovation Trigger, az innováció beindulása: egy technológiai áttörés, egy termékbemutató vagy más esemény, amely felkelti a sajtó és az iparág figyelmét a technológia iránt. Ezt megelőzően folynak az alap és az alkalmazott kutatások, amelyek még kevés figyelmet nyernek, hiszen túlságosan megfoghatatlan, távoli és bizonytalan az eredményük.

Ebben az időszakban, amely lehet néhány év vagy egy évtized is, már van valamilyen piacon lévő termék, de a kínálat még szűkös, a termék maga pedig drága és sok testreszabást igényel, felhasználói pedig a technológia iránt nyitott early adopterek, azaz korai felhasználók. Ez a startup vállalkozások létrejöttének és az első tőkebevonások ideje is.

2. szakasz: Peak of Inflated Expectations, a felfokozott várakozások csúcsa: a hype csúcspontja, amikor az adott innováció az újságok címlapjain szerepel, rengeteg blog és tweet születik róla, az iparág szereplői pedig hangzatos szlogeneket használnak. Hirtelen rengeteg egymással versengő termék jelenik meg, a gyártók pedig nem akarnak lemaradni a versenytársaiktól, ezért mindenki fejest ugrik a fejlesztésbe, és próbálja magára terelni a figyelmet szenzációszámba menő bejelentésekkel. A szakzsargont hétköznapi kifejezések váltják fel, így lesz például a 802.11g-ből Wi-fi. Itt már a várakozások erősen kezdenek elrugaszkodni a realitásoktól, de hogy ez mennyire általános jelenség, az természetesen a technológia jellegétől függ: lehet hogy csak a szűkebb szakma lesz izgatott, mert olyan termékről van szó, amit csak egy bizonyos kör használ. Egy új architektúrájú chip például lehet hogy sok ezer hozzászólást fog generálni az IT-oldalak fórumain, de aligha fog komolyabb hullámokat vetni a mainstream médiában.

A befektetők sem akarnak kimaradni az évszázad üzletéből, ezért gyakran tőzsdei buborék kíséri e szakaszt, amely néhány hónapig vagy néhány évig tart. Megnő a területen aktív cégek száma, miközben felvásárlások is bőven előfordulnak: néhány nagyobb cég ígéretesnek tűnő startupokat vesz meg, ami az alapítóik számára egy jó kiszálló lehetne a csúcs közelében. Persze ez már csak utólag válik nyilvánvalóvá.

3. szakasz: Trough of Disillusionment, a kiábrándulás völgye: az izgalmat felváltja a türelmetlenség, a termékkel kapcsolatos problémák és a vártnál lassabb elterjedés miatt a befektetők a remélt időn belül nem érik el a megtérülést, a be nem teljesült várakozások pedig kiábránduláshoz vezetnek, miközben a cégeknek azzal kell szembesülniük, hogy nem olyan könnyű a dolguk, mint amilyennek eleinte látszott.

A vérszagra megjelennek a cápák is, a sajtó, amely mindig ki van éhezve a nagy sztorikra, már nem a lehetőségekről, hanem a kihívásokról, a nehézségekről és a bukásokról számol be, majd szépen lassan másfelé fordítja figyelmét. A technológia és a fejlesztéssel foglalkozó cégek a nem teljesült ígéretek miatt hitelüket vesztik, a közvélemény pedig cinikussá válik. Megkezdődik a piac tisztulása, egyes cégek elbuknak, mások kivonulnak a területről, megint másokat felvásárolnak. Eközben viszont gyakran nem áll le a technológia adaptációja, egyszerűen csak lassabb a vártnál.

Miközben szépen lassan lecsillapodnak a kedélyek, megszűnik a felhajtás és eltűnik a médiafigyelem, a piac pedig konszolidálódik, a színfalak mögött megkezdődik az érdemi munka. Ez az időszak, amikor az ocsú elválik a búzától, az életképtelen innovációk és cégek kihullanak, míg az arra érdemesek fennmaradnak és fejlődnek. Ezúttal azonban már felhajtás nélkül. Ilyenkor jobbára már csak azok dolgoznak tovább az adott területen, akik tényleg elhivatottak és tehetségesek, hiszen a szűkösebbé váló források miatt racionalizálni kell a cégek működését.

4. szakasz: Slope of Enlightenment, a megvilágosodás emelkedője: ebben a szakaszban történik a legtöbb fejlődés, miközben a médiafigyelem sokkal kiegyensúlyozottabbá válik az előző szakaszokhoz képest. Semmi felhajtás, csak többé-kevésbé tárgyilagos beszámolók az aktuális fejlesztésekről és sikersztorikról.

A fejlesztők a korai felhasználók visszajelzései alapján továbbfejlesztik a termékeiket, kijavítják azok hibáit és megszüntetik a gyermekbetegségeiket, amelynek révén a felhasználók elkezdik élvezni a technológia előnyeit, azok a termékek maradnak itt életben, amelyek valódi megoldásokat nyújtanak a fogyasztók számára. Megszületnek a második és a harmadik generációs termékek, megnő a területen aktív cégek száma, tőke áramlik be, és beindul a verseny. A termékek egyre jobbá és olcsóbbá válnak, mindezek hatására az elterjedtsége kezd túlnőni a korai felhasználókon.

5. szakasz: Entering the Plateau, a technológia tetőzése: a technológia érett szakaszba lépése, amikor az előnyei széles körben nyilvánvalóvá és elfogadottá válnak, ami beindítja a tömeges alkalmazását. A gyors fejlődést felváltja a lassú és fokozatos fejlődés, és egy teljes ökoszisztéma épül kia a termék körül, ami már mindenki számára jól használható, és széles közönség számára megfizethető. A technológia ebben a szakaszban olyan természetessé válik, mint a levegő.

Gyakorlati példaként nézzük meg a dotcom lufi történetét. Az alábbi grafikonon láthatjuk a Nasdaq Composite árfolyamát, amely kísértetiesen hasonlít a Gartner-féle hype ciklusra.

A Nasdaq Composite, a technológiai cégek tőzsdeindexe a dotcom lufi idején. Forrás: Wikipedia

Nem nehéz a ciklus egyes fázisait azonosítani.

A hype előtti időszak

Az internet 1969-ben jött létre és kezdetben egy tudományos projekt volt, amelyet csak kormányzati szervek használhattak. 1989-től kezdve jelentek meg az első kereskedelmi internetszolgáltatók, de a kibertér a következő években is még mindig csak a kockák játszótere maradt. A kulcsterchnológiáknak tovább kellett fejlődniük a szélesebb körű elterjedéshez. Idővel nőtt a sávszélesség, megjelent az első grafikus böngésző program, a Mosaic (1993), létrejöttek az első kereskedelmi honlapok (pl. az imdb.com, wired.com, bloomberg.com 1993-ban), a Microsoft pedig megjelentette a mindenki számára könnyen használható, grafikus felhasználói felülettel rendelkező operációs rendszerét, a Windows 95-öt. Az egyre olcsóbbá váló számítógépek, mint például az Intel Pentium, 1997-re már az amerikai háztartások 35%-ában jelen voltak. A technológiai konvergencia révén minden adott volt tehát, hogy az évtized közepétől kezdve az internethasználók száma gyors növekedésnek induljon.

Az innováció beindulása

Körülbelül 1995-től kezdve az internet egyre felkapottabb, izgalmasabb és trendibb lett. Gyorsan nőtt az internet előfizetők száma – és ezzel együtt a telekommunikációs cégek bevétele. Új üzleti modellek jelentek meg, mint például az online kereskedelem (Amazon, eBay), vagy az online fizetési megoldások (Paypal).

A felfokozott várakozások csúcsa

1999-re már mindenki hallott az internetről, hiszen a csapból is ez folyt. Az internet meg fogja változtatni az életünket, azt ahogyan kommunikálunk, tanulunk, vásárolunk, dolgozunk, egy új paradigmát fog elhozni – ehhez hasonlókat hallhattunk akkoriban. Természetesen a befektetők sem akartak kimaradni az évszázad üzletéből. Rengeteg új internetes cég született meg, és hajtott végre részvénykibocsátást a tőzsdén. Sokuknak nem volt semmi bevétele, és alig volt olyan, amelyik nyereséget termelt volna, de a befektetőket ez sem zavarta, minden részvényt megvettek, ami valamilyen módon kötődött az internethez. A részvényárfolyamok az egekbe szöktek, voltak emberek, akik felmondtak a munkahelyükön, hogy a tőzsdén kereskedjenek. Voltak persze szkeptikusabb hangok is, akik arról beszéltek, hogy az internet messze nem olyan nagy üzlet, mint amit a részvényárfolyamok tükröznek. De ezekre a hangokra akkor még nem sokan hallgattak.

A kiábrándulás völgye

2000-ig a Nasdaq megötszörözte értékét 1995-höz képest, amikor kipukkadt buborék. Az árfolyamok összeomlottak, a tőkepiac kiszáradt. Sok internetes cég megszűnt (pl a pets.com), mások elvesztették piaci kapitalizációjuk nagy részét, de fennmaradtak (pl. Qaulcom). Megint mások pedig nemcsak túlélték a recessziót, de a romokon még növelni is tudták a piaci részesedésüket (pl. az Amazon).

A korábbi szkeptikusok pedig elégedetten dőlhettek hátra: mi megmondtuk, hogy ez lesz. Az internethasználók száma továbbra is alacsony, ez a technológia még mindig csak a kockákat érdekli. Az emberek továbbra is igazi boltokban vásárolnak valódi pénzzel, a valódi világban szocializálódnak és szórakoznak. Ez nagyon sokáig így fog maradni, éppen ezért nem lehet komoly profitot elérni internetes vállalkozásokkal. Ahogyan mindig is, ezután is a „kézzelfogható” dolgokkal foglalkozó cégek maradnak meghatározóak.

Mivel az események a szkeptikus véleményeket igazolták, úgy tűnt nekik van igazuk, és az internet körüli felhajtás gyorsan alábbhagyott, az emberek és a sajtó pedig mással kezdett el foglalkozni. Már csak kevesen hittek abban, hogy nagyon gyorsan nagyon nagy változásokat fog hozni az internet.

A megvilágosodás emelkedője

Az alaptechnológiák azonban a 2000-es években is exponenciálisan fejlődtek tovább. Még olcsóbb és gyorsabb számítógépek jelentek meg, az okostelefon berobbanása pedig korábban elképzelhetetlen magasságokba röpítette a konnektivitást és az online töltött idő mértékét.

Elterjedt a szélessávú internet és a 4G. 2005-ben még havi 8400 Ft-ot fizettem az 5 Mbit/s-os internetért, ma 3100 Ft-ért 100 Mbit/s-os sávszélességet kapok. Honlapok milliói jelentek meg, megszületett a web 2.0, és ezzel együtt a felhasználó általi tartalomgenerálás lehetősége, ami rengeteg ember életének adott új értelmet. A sávszélesség növekedése elhozta a videók streamelésének korát, aminek köszönhetően a Youtube vált a világ legnagyobb tévécsatornájává, és lehetővé tette, hogy a macskás videók meghódíthassák a világot, amiben a közösségi oldalaknak is nagy szerepük lett. Egyre többen és többet vásároltunk, tájékozódtunk, dolgoztunk, kommunikáltunk és szórakoztunk az interneten.

Közvetlenül a lufi kidurranása utáni években emelkedett fel az Amazon és a Google, jött létre a Youtube, a Facebook, a Twitter, majd kicsivel később, az Uber és az Airbnb. A kiábrándulást követő évek voltak a legtermékenyebbek az innovációk és az új üzleti modellek számára, ekkoriban formálódott meg az a világ, amelyben ma is élünk.

És hogy ez mekkora üzleti lehetőséget jelentett? 2001-ben még az S&P 500 legnagyobb kapitalizációjú cégei a General Electric, a Microsoft, az Exxon a Citigroup és a Walmart voltak. Ma az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Google és Facebook állnak az élen.

Az S&P legnagyobb cégei 2001-ben. Forrás: etfdb.com

Ezek után tegyük fel a kérdést, hogy kiknek volt igazuk a 90-es évek végén? Azoknak, akik egy új paradigmát láttak az internetben, vagy azoknak, akik ezzel szemben szkeptikusak voltak? Én azt gondolom, hogy az előbbieknek igazuk volt az új paradigmában, de tévedtek annak idejével kapcsolatban, utóbbiaknak igazuk volt az idővel kapcsolatban, de tévesen ítélték meg az internet jelentőségét. Talán így lehet legjobban megfogalmazni a hype ciklus lényegét.

A Gartner-féle hype ciklus ugyanakkor nem egy minden kérdésre választ adó megfejtés. Sok technológia mindenféle felhajtás nélkül jut el az érett szakaszába, nagyon sok technológia pedig útközben eltűnik a süllyesztőben, ilyenkor azonban sok esetben csupán annyi történik, hogy ugyanazt a célt egy másik eszközzel érjük el, például az adatátviteli szabványok esetében a korábban felkapottnak számító WiMAX helyett az LTE (4G) terjedt el.

Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy az önvezetés lufija kidurrant, én amellett teszem le a garast, hogy már túl vagyunk a kiábrándulás völgyén is. Önmagában a Gartner elmélete nem ad választ arra a kérdésre, hogy beteljesülnek-e az önvezetéssel kapcsolatos optimista várakozások, ehelyett inkább arra hívja fel a figyelmünket, hogy ha egy technológia utólag csak egy kipukkadt buboréknak vagy hype-nak bizonyult is, attól függetlenül még sikerre juthat, akár hamarabb is, mint várnánk. Hogy miért gondolom úgy, hogy nagy valószínűséggel nemsokára belépünk a robottaxik korszakába, az viszont már egy másik cikk témája lesz.

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.