https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 A Renault feltámasztotta egyik legendás sportmodelljét, ám a Renault 8 Gordini ezúttal már nem benzines motorral, hanem tisztán elektromos hajtással tért vissza. Az új 8 Gordini Concept egy látványos, kétüléses elektromos kupé, amely ugyan csak egyetlen példányban készül, mégis fontos szerepet szán neki a francia gyártó: a múltat idéző formája a jövő Renault-modelljeinek világába is bepillantást enged. Az eredeti Renault 8-at 1962-ben mutatták be, a Gordini sportváltozat pedig 1964-ben érkezett. A 8 Gordini 95 lóerős, hátul elhelyezett motorral és hátsókerék-hajtással készült, és komoly eredményeket ért el a versenysport világában. A Gordini név az évek során a Renault sportmodelljeinek egyik szimbólumává vált, most pedig elektromos formában született újjá. Az eredeti Renault 8 Gordini. Forrás: Renault Az új koncepció azonban már alig hasonlít arányaiban az eredeti, négyajtós limuzinra. A 4,12 méter hosszú, 1,88 méter széles és mindössze 1,27 méter magas kupé kétüléses, széles és lapos karosszériát kapott. Elöl 19, hátul 20 colos kerekeken áll, a hatalmas hátsó sárvédők pedig kifejezetten egy modern raliautó hangulatát idézik. A hat kerek fényszóró az eredeti Renault 8 jellegzetes lámpáit gondolja újra, miközben a két alsó kiegészítő fényszóró a Gordini ralihagyományaira utal. A karosszéria természetesen megkapta a Gordini klasszikus kék-fehér színvilágát és a legendás dupla fehér csíkot is. Utóbbi ezúttal nem pusztán dekoráció: a Renault szerint a formatervezés több elemét is ehhez igazították, a motívum pedig az utastérben is folytatódik. A tervezők több apró részlettel is visszautaltak az eredeti autóra. Megmaradt például a négyszögletes kerékjárati ív, a kagylószerű külső tükör és a szélvédő alatti légbeömlő, miközben a modern változatnak már nincs hagyományos hűtőrácsa. A karosszéria kialakításánál a Renault a „café racer” irányzatból is merített, amelynek lényege a felesleges díszítőelemek elhagyása és a mechanikus részletek hangsúlyozása. Az utastérben a műanyagok helyett sok helyen szálcsiszolt alumíniumot és Alcantara-borítást használtak, a műszerfalat pedig az eredeti Renault 8 megoldásai ihlették. A kerek műszerek ezúttal digitális kijelzők, a vezető pedig kagylóülésben ülhet. A beltérben kék kordbársony is megjelenik, ami szintén az eredeti sportmodell üléseit idézi. A hajtásról a Renault egyelőre annyit árult el, hogy a hátsó tengelyt egy 270 lóerős elektromos motor hajtja. A gyártó szerint a koncepció célja nem az, hogy egy hatalmas teljesítményű, rekordokra hajtó elektromos sportautó legyen. A Renault koncepcióautó-felelőse szerint inkább egy könnyen megközelíthető, játékos, kis méretű és fürge autót akartak létrehozni, amelynek a vezetési élmény a legfontosabb. A Renault 8 Gordini Concept ugyanakkor sajnos nem egy új sorozatgyártású modell előzetese. A gyártó kifejezetten egyszeri tanulmányautóként kezeli, amelyet később a franciaországi Flinsben megnyíló Renault Collections múzeumban állítanak ki. A koncepció szeptember 24-én mutatkozik be a Renault Carwalk eseményén, majd október 12. és 18. között a Párizsi Autószalonon is látható lesz. A 8 Gordini remekül illik a Renault azon stratégiájába, hogy régi klasszikusokba lehel életet elektromos hajtással. A recept minden esetben hasonló: régi név és felismerhető részletek, modern arányok és technológia, vagyis retro hangulat anélkül, hogy egyszerű másolata lenne az eredetinek. Megérkezett a Renault legújabb retro villanyautója Nyaralásra készen: menő strandjárgány lett a Renault kisautójából Vagány kis terepjáróként is újjászülethet a legendás Renault PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!