Sajtóértesülések szerint katonai használatra tervezett változat készül a GMC tisztán elektromos meghajtású Hummeréből. A CNBC hírportálnak nyilatkozó vezetők elmondása szerint 2022-ben készülhet el az első prototípus, amely bár a vásárlóknak kínált Hummer EV villanyautó alapján születik meg, a GM Defense, az autógyártó katonai termékosztálya a karosszériát, motorokat, és az Ultium akkumulátorrendszert is átdolgozza, így az eLRV (Electric Light Reconnaissance Vehicle, azaz elektromos felderítő kisteherautó) valószínűleg egészen másképp néz majd ki. Egyelőre nem biztos, hogy a projekt a GM-mel megvalósul, az viszont igen, hogy az amerikai hadsereg nyitott az elektromosításra: összesen 10 autógyártóval is kapcsolatban áll, amelyek potenciálisan katonai villanyautóval szolgálhatnak. A beszerzés az alapmodellek megismerésével kezdődik, majd a hadsereg meghatározza az elvárt műszaki jellemzőket, és lehetséges felhasználási területeket, végül pedig a bemutatott prototípusok alapján két gyártót kiválaszt az ideális elektromos autók gyártására. Ez vélhetően az évtized közepén fog megtörténni, tehát hosszú évekre vagyunk még attól, hogy villany-Hummert küldjenek akcióba a fegyveres erők. Kathleen Hicks honvédelmi miniszterhelyettes szerint a védelmi minisztérium abszolút jó ötletnek tartja az elektromos járművek alkalmazását, de a katonai flotta elektromosításának egyelőre gátat szab a töltés kérdése. A zajtalan működés azonban egy olyan tulajdonság, ami miatt különösen vonzók a katonaság számára a villanyautók. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!