Még 2024 előtt elindítaná a Flixbus legelső, nagy távolságú utasszállításra tervezett hidrogén-üzemanyagcellás buszát. Az úgynevezett HyFleet projektben az intermodális közlekedési technológiával foglalkozó FlixMobility cégcsoport és partnerei, a Freudenberg Fuel Cell e-Power Systems és a ZF Friedrichshafen AG egy olyan üzemanyagcellás hajtásrendszer kifejlesztésén dolgoznak össze, amely képes kiváltani a dízeles hajtásrendszert, és ezáltal szén-dioxid és káros anyag kibocsátása nélkül biztosíthat utazási lehetőséget az ügyfeleknek Európában. Forrás: Flixbus A Flixbus már 2019-ben bejelentette, hogy üzemanyagcellás buszokkal kívánja zöldíteni flottáját, akkor a fejlesztési projekt céljaként olyan elvárásokat fogalmazott meg partnereivel, mint hogy a hidrogénbuszok teljesítményjellemzői (például a gyorsulás) semmiképp sem lehetnek rosszabbak, mint az Euro IV szabványt teljesítő dízelbuszoké, legalább 500 kilométert meg kell tudniuk tenni egy utántöltéssel, ami nem vehet igénybe 20 percnél hosszabb időt. Hogy a most bejelentett HyFleet projekt hogyan kapcsolódik ehhez a projekthez, arról nem tesznek említést a felek.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Forrás: Flixbus Üzemanyagcellás buszokat indít a FlixBus A Flixbus – mely több mint 4000 távolsági buszt üzemeltet – akkumulátoros elektromos járművekkel is próbálkozott, de rövid időn belül megszűnt a zéró emissziós vonal Frankfurt és Mannheim között. Emellett napelemet is tesztelnek a vállalat járművei fogyasztásának csökkentése érdekében. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!