Optiq néven érkezik a Cadillac vadonatúj tisztán elektromos modellje – derült ki a kínai hatóságok által közzétett dokumentumból. A fotók arról árulkodnak, hogy az újdonság külsőre nagyon hasonlít majd a Lyriq SUV-ra, és 4822 mm-es hosszával, 1912 mm-es szélességével, 1644 mm-es magasságával, valamint 2954 mm-es tengelytávjával tulajdonképpen a testvérének kicsinyített mása lesz. Az Ultium padlólemezre épített modellből két konfiguráció is készül, egyik 150 kW teljesítményű, a másik 180 kW-os, de mindkettőben egyetlen villanymotor dolgozik. A járművet a SAIC vuhani létesítményében fogják gyártani, az akkumulátort pedig a SAIC és a CATL közös vállalkozása szállítja majd hozzá. A márka jelenleg kizárólag a Lyriq SUV-t értékesíti Kínában, amely 379.700 kínai jüanról, átszámítva mintegy 18 millió forintról indul, miután a közelmúltban egy jelentős, közel hárommillió forintos árcsökkentésen esett át mind a három változata. Az Optiq, melynek várhatóan a jövő évben kezdődik meg a forgalmazása, akár 300.000 jüan alá is beférhet, de a hivatalos árra és specifikációkra a premierig várnunk kell. Arról egyelőre nincs információ, hogy az Optiq kizárólag kínai modell marad-e, vagy az Egyesült Államokban, esetleg akár Európában is értékesíteni fogják-e, de prémium crossoverként biztosan lenne rá kereslet. Hummer és elektromos Cadillac is jöhet Európába A Cadillac elektromos kínálatának másik végén a Celestiq luxuslimuzint találjuk, amelyet itt mutattunk be. Ilyen autót ad 130 millióért a Cadillac PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!