A Mercedes már az éves pénzügyi jelentése előtt pár nappal figyelmeztet és ötmilliárdos megtakarítást jelentett be. A Porsche 1900 fővel csökkenti létszámát a következő években. Nehéz évek A Merecdes-Benz a csökkenő eladási darabszámok és a magas költségek miatt a következő két évben mintegy ötmilliárd eurót kell, hogy megspóroljon – jelentette be a cég. A Next Level Performance nevű program keretében 2027 végéig akarják megtakarítani a mintegy kétezer milliárd forintot, hogy növeljék a csökkenésnek indult nyereséget. Az IG Metall szakszervezet juttatta el az Automobilwoche német szaklaphoz a program első részleteit, amelyből kiderült, hogy nagyjából miben gondolkozik a menedzsment. Az üzemi tanács egyik képviselője, aki egyébként a cég felügyelőbizottságának tagja is, egyszerűen csak horror-listának nevezte a felsorolást. A tervek szerint csökkentik a mintegy 90 ezer német, a kollektív bérmegállapodás hatálya alá tartozó munkavállaló részesedését a cég nyereségéből – ez az elmúlt években 7000 euró körüli összegre rúgott fejenként. Emellett kevesebb lesz az évfordulókra kifizetett jutalom is. A jelenlegi megállapodás szerint a munkavállalók viszonylag szabadon választhatnak a szabadság és a pénz között. A T-ZUG nevű rendszert az IG Metall tárgyalta le még 2018-ban és a teljes iparágra vonatkozik. Ennek részeként az alapbér nagyjából negyedének megfelelő külön juttatásokat az alkalmazottak átválthatták extra szabadságra is, ha épp arra volt szükségük. Ezen most szigorítanak, de ugyanígy teljes nap szabadságnak számítanak majd olyan ünnepek, mint például Szilveszter napja. 23 százalékkal csökkentek a Mercedes villanyautó-eladásai De nem csak a munkásokat, a vezetőket és menedzsmentet is érintik a tervek, náluk idén elmarad a fizetésemelés. Emellett létszámleépítésre is sor kerülhet, bár egyelőre itt még csak egy viszonylag fájdalommentes forgatókönyvvel számolnak, amikor nem pótolják a természetes fluktuáció révén távozókat, illetve korlátozzák a részmunkaidős foglalkoztatást. De nem csak Németországban fognak spórolni. A vállalat amerikai tuscaloosai üzemében is a költségek 25 százalékos lefaragását tervezi – erről már tájékoztatták is az ott dolgozókat. Hasonlóképp, az évek óta csökkenő eladásokat produkáló Kínában is visszavágnak majd – itt már a gyártási kapacitások újratervezéséről beszélnek. A szomszédban sem sokkal jobb Nem csak a Mercedes-Benz, a Porsche székhelye is Stuttgart és ott sem sokkal jobb a helyzet. Az Automotive News Europe jelentése szerint 1900 állást szüntet meg a sportautógyártó „a nehéz geopolitikai és gazdasági helyzetre‟ hivatkozva. Az elbocsátások érintik a központi, stuttgarti üzemet és a Weissachban található K+F központot is. A cél az, hogy 2029-ig 15 százalékkal csökkentsék az állományt. Egyelőre azonban ők sem akarnak senkit kirúgni. Ehelyett lesznek, akiknek felajánlják a korai nyugdíjazást és csak nagyon kivételesen fognak új embereket felvenni, a távozók helyére. A Porsche globális létszáma 42 ezer fő, Stuttgartban és környékén ebből 23.650-en dolgoznak. Beszakadtak a Porsche Taycan eladásai A vállalat már tavaly nem újította meg 1500 határozott időre felvett munkavállalója szerződését és így tesz most még további 500 esetben. A Porsche nemrég leváltotta pénzügyi igazgatóját és értékesítési vezetőjét is, mivel a két szakembert, valamint a villanyautók iránti, a vártnál alacsonyabb keresletet tették felelőssé a gyenge eredményekért. A cég azt is bejelentette, hogy idei nyereségét csökkenteni fogja, hogy az eredeti tervekkel ellentétben több új belső égésű és plug-in hibrid modellt tart gyártásban és ehhez fejlesztések lesznek szükségesek. Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!