Idén novembertől 7%-kal megnövekedett a 2019-ben bemutatott DS 3 CrossBack E-Tense WLTP ciklus szerint mért hatótávja, amely immár 341 km. A Stellantis prémium márkája, a DS, első tisztán elektromos modellje a DS 3 CrossBack E-Tense modell, amely a tesztünk során is igazán kellemes útitársnak bizonyult, a fogyasztás tekintetében azonban már a tesztnél is megállapítottuk, hogy lehetne kissé kevésbé torkos az autó. Néhány módosításnak köszönhetően épp ebben a tekintetben fejlődött jelentős mértékben a modell, melynek 2021 novemberi gyártástól 7%-kal megnőtt a hatótávja. Villanyautó teszt: DS 3 Crossback E-Tense A hatótávnövelés három fő módosításnak köszönhető. Javult az alapfelszereltség részét képező hőszivattyús fűtés hatásfoka, mivel nedvességérzékelővel látták el a rendszert, így jelentősen csökkent az energiafogyasztás. A második módosítás az áttételi arány optimalizálása, melyet a Formula E csapattal közösen fejlesztettek tovább. Végül javították a gördülési ellenállást és egyben csökkentették a zajkibocsátást azzal, hogy „A” besorolású Continental EcoContact 6Q gumiabroncsokat szerelnek az autóra. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!