Főoldal » elektromos autó » Három új elektromos autóval készül a Mazda 2025-ig

Három új elektromos autóval készül a Mazda 2025-ig

A Mazdát nem lehet azzal meggyanúsítani, hogy az elektromobilitás rajongóinak fókuszában lenne. Eddig mindössze egyetlen tisztán elektromos autóval rukkolt elő és az sem túl meggyőző a piacon lévő többi modellhez hasonlítva. Az MX-30 WLTP szerinti hatótávja mindössze 200 km. A helyzeten azonban változtatna a japán cég.

Apró morzsa

A hírt először a brit AutoExpress hozta le, forrásmegjelölés nélkül. Amennyiben hihetünk az információknak 2025-ig három különböző elektromos modellt dob piacra a Mazda, amelyeket a Skyactiv EV Scalable Architecture nevű új elektromosautó-platformra építenek. Ennek a dedikált padlólemeznek a különlegessége a variálhatóság. Az alváz közepén található csavarozható panel segítségével a tervezők szükség szerint képesek növelni, vagy rövidíteni a tengelytávot. Ezzel az akkumulátorkapacitás mérete a jármű hosszával együtt változtatható. Ez lényegében azt jelenti, hogy egy apró városi kisautó ugyanazon a gyártósoron készülhet, mint egy hatalmas méretű SUV, ami lényegesen hatékonyabb és olcsóbb gyártást tenne lehetővé.

Mazda EV platform

Az új platformot először a kisebb modellekben fogják használni. A hírek szerint egy Mazda 3 (4,46 méter) vagy CX-30 (4,40 méter) méretű elektromos autó várható először. Ezzel az új jövevény ugyanabba a méretosztályba kerülne, mint a már meglévő MX-30, amelynek hossza 4,40 méter. Ez modellstratégiai szempontból nem tűnik túl előnyösnek, de a japánok eddig sem a piaci trendeket követték.

A múltat nem könnyű elengedni

Az elektromos technológiába történő beruházások ellenére a Mazda még mindig nem mondott le a belsőégésű motorokról. A cég, tervei szerint 2025-ig öt új hibrid és öt új plug-in hibrid autó piacra dobását tervezi, valamint azt ígéri, hogy a következő generációs benzin- és dízelmotorok alacsonyabb CO2– és NOx-kibocsátást, valamint mérsékeltebb üzemanyag fogyasztást kínálnak majd nagyobb teljesítmény mellett. A Mazda 2021 júniusában jelentette be a Skyactiv EV Scalable Architecture-t. Akkor, ezzel együtt egy ütemtervet is bemutattak, amelyben az említett hagyományos meghajtással készülő autóikat a 2022-2025 közötti időszakra ígérték, míg az új, tisztán elektromos modelleket a 2025-2030 közötti időszakra.

Ha a mostani hír pontos, az azt jelentené, hogy a Mazda előrehozta a kizárólag elektromos meghajtással készülő modelljei bevezetését, ami azzal együtt is jó hír, hogy a hagyományos meghajtást továbbra sem engedi el. A Mazda jövője még mindig nem teljesen tiszta pedig lelkes japán közlekedési mérnökök folyamatosan rukkolnak elő a Mazda számára egyre vagányabb, jövőbe mutató koncepciókkal. Az egyik ilyen Jaemin Lee söuli mérnök futurisztikus SUV formaterve, ami Mazda Vision Ka-Ge koncepció néven fut:

Mazda Vision KA-GE
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Zvara Szabolcs

Hiszek abban, hogy a legkisebb tettnek is lehet óriási hatása ezért villanyautót használok, amit napelemről töltök. Igyekszem a háztartást műanyagmentesíteni, a hulladékot szelektíven gyűjteni, az elhasznált dolgokat újra felhasználni és amit lehet a saját kertben megtermelni. Jó érzés tudni, hogy ez nem csak nekem számít, ezért csatlakoztam a Villanyautósok.hu csapatához.