Az elmúlt bő egy évben rengeteget olvashattunk a világ egyik legnagyobb autókölcsönzőjének villanyautó-vásárlásairól: elsőként 2021 őszén jelentette be 100.000 Tesla megrendelését a Hertz, majd egy ötéves szerződés kötött 65.000 Polestar beszerzésére, legutóbb pedig a General Motors-szal írt alá egy 175.000 elektromos autóról szóló megállapodást. A Hertz lépései elsősorban azt a célt szolgálják, hogy Észak-Amerika legnagyobb villanyautókból álló flottáját kínálja ügyfeleinek, ám a legújabb bejelentéssel Európa is a figyelem középpontjába került. A vállalat sajtóközleményben számolt be róla, hogy Európára is kiterjeszti az észak-amerikai kontinensen már sikeresnek bizonyuló együttműködését az Uberrel, és 2025-re összesen 25.000 villanyautót bérelhetnek majd az utazásmegosztó szolgáltatást kínáló cég sofőrjei az európai fővárosokban. A bérelhető autók között lesznek Teslák és Polestar modellek is. A rendelkezésre álló elektromos flotta kibővítése Londonban kezdődik még ebben a hónapban, ahol az Uber már 2025-re nullázni szeretné a személyszállítással járó szén-dioxid-, és károsanyag-kibocsátását, de hamarosan Párizsban és Amszterdamban is elérhetővé válnak az elektromos autók a Hertznél. Európában és Észak-Amerikában 2030-ra tűzte ki célul a zéró emissziós fuvarozás megvalósítását az Uber. Amerikában már közel ötvenezer Uber-sofőr bérelt elektromos autót a Hertztől, teljesítve több mint 24 millió zéró emissziós utat és levezetve több mint 410 millió kilométert. A 2021 októberében bejelentett program keretében a felhasználók kedvezményes heti díjszabás mellett, biztosítással, alapszintű karbantartással, és korlátlan futásteljesítménnyel vehetik igénybe a választható járműveket. Hatalmas rendelést adott le kínai villanyautókra az európai autókölcsönző 1000 km-re elegendő Supercharger használatot kapsz ajándékba új Model 3 vagy Model Y autódhoz, ha szocske ajánlói kódjáról indítod a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!