A Tesla az európai gyárába sajtót nagyon sűrűn nem szokott beengedni – a tavalyi megnyitón mi is csak kívülről tekinthettük meg az épületet. Most viszont egy német YouTube csatornának alkalma volt a Model Y teljes gyártási folyamatát megörökítenie és az alkalmazottakkal is beszélgethettek A videóhoz elő lehet csalni magyar feliratokat is, amelyek egészen jól működnek . Nem meglepő, de érdekes Akik követik a Tesla gyárairól szóló híreinket azoknak túl sok meglepő dolgot nem tartalmaznak a felvételek, az adatok, amelyeket megtudunk már ismertek voltak eddig is, mégis érdekes így végigkövetni a gyártás különböző fázisait. A Berlin mellett, Grünheide városának határában található üzemben jelenleg három műszakban, 10.000 ember dolgozik, és idén márciusban érték el a heti 5000 darabos gyártási ütemet. A vállalat jelenleg toborozza a negyedik műszak munkásait, amivel bevezetik a szombati autógyártást is. A korábbi tervek szerint a végső cél évi 500.000 autó legyártása az első fázis épületében – ennek most a felénél járnak a termelési tempót tekintve. A gyárból 45 másodpercenként gördül ki egy autó, és nagyjából 10 óra alatt készül el a Model Y, ami jelentősen gyorsabb gyártást jelent, mint azt más gyártóktól hallottuk – a Volkswagen korábban 30+ órát mondott az ID. 3 kapcsán. A Giga Berlinben, Sanghajhoz és Fremonthoz hasonlóan jelenleg csak az autó vázának hátulja készül nyomásos öntéssel, a többi részt hagyományos eljárással, sok különálló darab összehegesztésével állítják elő. Nemrég drónfelvételeken azonban feltűnt már több raklapnyi első présöntvény is a gyár udvarán, így várható, hogy előbb-utóbb átállnak az újabb, Austinban alkalmazott szerkezetre, amely több mint 300 robotot szabadít majd fel, és tovább gyorsíthatja a gyártást. A videón megszólaló alkalmazottak láthatóan büszkék a munkájukra, és élvezettel mesélnek róla – a kutya pedig itt lehet elásva. A Tesla célja a videósok beengedésével valószínűleg az lehetett, hogy javítsanak a gyár imázsán, és segítsék az újabb alkalmazottak toborzását. Az autógyártó az elmúlt hónapban adta be az építési engedélyek iránti kérelmet a gyár következő fázisának építése, illetve új terület vásárlása kapcsán. A legfrissebb hírek szerint a két új csarnok további egymillió autóval bővítheti majd a gyártási kapacitást, amelyre az új, olcsóbb, 25 ezer dolláros modell kapcsán lesz szükség. Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!