Főoldal » energia » Ennél északabbra már semmi sincs: naperőmű épült a Spitzbergákon

Ennél északabbra már semmi sincs: naperőmű épült a Spitzbergákon

A Norvégiához tartozó Spitzbergákon idén ősszel beüzemelték a világ legészakibb naperőművét. Ezen a szélességi körön októbertől februárig örök éjszaka honol, a projekt mégis a sarkvidéken élő közösségek energiaátállásának modelljévé válhat.

A napelemfarm szeptember 21-én, röviddel az őszi napforduló előtt kezdte meg az áramellátást egy régi hajózási rádióállomás, az Isfjord Radio számára, amely ma már elsősorban turisták részére kialakított bázistáborként funkcionál.

Úgy gondoljuk, hogy ez a világ legészakibb talajra telepített fotovoltaikus rendszere” – mondta el az AFP-nek Mons Ole Sellevold, a kivitelezést végző Store Norske állami tulajdonú energiaipari csoport projektmenedzsere egy puskával a vállán. A Spitzbergákon a jegesmedvék miatt ugyanis nem tanácsos puska nélkül közlekedni a lakott területeken kívül. „Ez az első alkalom, hogy valaki ilyen léptékben csinálja ezt az Északi-sarkvidéken” – tette hozzá.

Kép: Store Norske

A talajra telepített fotovoltaikus rendszerhez 360 darab, egyenként 550 W teljesítményű kétoldalú fotovoltaikus panelt telepítettünk, ami összesen 198 kW-os névleges kapacitást és 161.000 kWh/év várható energiatermelést eredményez” – ismertette a projekt részleteit Sellevold. „Emellett a három különböző épületre felszerelt további panelek összteljesítmény 96 kW, a becsült energiatermelésük pedig 60.000 kWh/év.”

Az energiatárolásról egy 405 kWh-s akkumulátor, illetve 12.000 liter melegvíz gondoskodik.

Nyáron a régiót bőséges napsütés éri, az éjféli nap soha nem nyugszik le, ami megvalósítja sokak álmát: az éjszaka is termelő napelemeket. Ezek ráadásul az albedo hatásnak, azaz a hó és a jég fényvisszaverő képességének, valamint az alacsony hőmérsékletnek köszönhetően kiemelkedő hatásfokkal működnek. Az is igaz ugyanakkor, hogy a szigetcsoport október elejétől február közepéig sötétségbe borul, ami lehetetlenné teszi, hogy az Isfjord Radio teljesen lemondjon a fosszilis tüzelőanyagokról. Legalábbis egyelőre.

A Store Norske ugyanis más alternatívákat, például szélerőművek építését is fontolgatja. „A szélenergia a megoldás része lesz, amikor az Északi-sarkvidéken kell megvalósítani az energetikai átmenetet. Egyelőre azonban úgy gondoljuk, hogy több ismeretre van szükségünk a termelési profilról, illetve arról, hogy a szélerőművek hogyan bírják a sarkvidéki éghajlatot, és nem utolsósorban arról, hogy milyen intézkedésekkel lehet minimalizálni a természetre és az élővilágra gyakorolt hatásokat. Az Isfjord Rádiónál megépítendő szélturbinák fontos részét jelentik majd a tapasztalatszerzésnek”nyilatkozta Jøran Moen, a projektben közreműködő Svalbardi Egyetemi Centrum igazgatója.

Az építkezés során nem a jegesmedvék jelentették az egyetlen kihívást. Az alapozást a permafrosztban (állandóan fagyott talaj) kellett végezni, a csak hajóval vagy helikopterrel megközelíthető helyszín miatt a logisztika sem volt egyszerű, és arra is ügyelni kellett, hogy a turistákat és az élővilágot a lehető legkevésbé zavarják. A sarkvidéki szél is nehezítő körülményt jelentett a munkálatok során, emiatt ráadásul az átlagosnál jóval robusztusabb tartószerkezetet kellett kiépíteni.

Kép: Store Norske

A lépést a környezetvédelmi megfontolások mellett gazdasági tényezők is motiválták, mivel a gázolaj beszerzése és szállítása költséges, míg a napelemek nem igényelnek sok karbantartást – mondta Sellevold. A beruházás megkezdése előtt az Isfjord Rádió évente csaknem 200.000 liter gázolajat használt fel, ami várhatóan a felére fog csökkenni a napelemeknek köszönhetően.

A projekt emellett azt a célt is szolgálja, hogy kiderüljön, a technológia alkalmazható-e az Északi-sarkvidék további mintegy 1500 olyan közösségében, amelyek nem csatlakoznak a hagyományos villamosenergia-hálózathoz, és szintén át kell állniuk a zöld energiára.

Az Isfjord Rádió a tesztüzemünk ahhoz, hogy egy olyan sarkvidéki megoldást fejlesszünk, amelyet később más hasonló helyszínekre is el tudunk vinni” – ismertette a beruházás tágabb kontextusát Sellevold.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

dr. Papp László (Sol Invictus)

Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás.