A Kia a hét elején mutatta be új elektromos haszongépjármű-sorozatát, amely moduláris felépítésének köszönhetően sokféle alakban számos feladatra alkalmazható. Nem kellett sokat várni az első vásárlóra: az Uber már szerdán aláírta a szándéknyilatkozatot PBV járművek használatáról. Bemutatkozott a Kia moduláris villanyautó-családja A két cég a jövőben együttműködik a CES 2024 rendezvényen leleplezett modellek fejlesztésében és piaci bevezetésében, melyek új mobilitási opciókkal bővítik az Uber kínálatát, valamint segítik a vállalatot a 2040-re kitűzött zéró emissziós céljának elérésében. A PBV-k, azaz a platformalapú járművek fontos szerepet játszanak a jövő mobilitásának formálásában – mondta SeungKyu Yoon, a Kia North America elnöke és vezérigazgatója – az Uberrel való közös munka pedig hozzájárul ahhoz, hogy a Kia piacvezető technológiát kínálhasson az utazásmegosztó szolgáltatások területén. Az együttműködés célja, hogy a Kia meghatározza a PBV-modellek optimális specifikációit, valamint új technológiák és szolgáltatások további integrációjának lehetőségeit. A partnerség kiterjed továbbá az Uber platformot használó járművezetők igényeire szabott koncepciók és prototípusok megvalósítására is. A Kia PBV üzletága eleinte a PV5 modellre fog koncentrálni, mely többféle kialakításban, például kisteherautóként, robotaxiként, és pickupként egyaránt megvalósítható lesz ugyanazon a moduláris alvázon. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!