A Daimler Truck „hoszútávfutó bajnoka”, az eActros 600, nem csupán hatékonyságával és fenntarthatóságával vívta ki magának a szakma elismerését, hanem a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő aktív és passzív biztonsági rendszereivel is. A német gyártó balesetkutató csapata már a fejlesztés korai szakaszában valós közúti balesetek adatait elemezte, hogy a mérnökök az eActros 600 védelmi megoldásainak tervezése során minden reális veszélyt számításba vehessenek. A Schleswig-Holstein tartománybeli Neumünster-ben végzett ütközési teszt során a teherautót olyan erejű oldalirányú becsapódásnak is kitették, amely egy komoly közúti balesetben is előfordulhat. Az eredmény lenyűgöző volt: a nagyfeszültségű akkumulátor-rendszer és az összes elektromos komponens teljesen sértetlen maradt. Fotó: Daimler Truck „Kezdettől fogva az volt a célunk, hogy ne kössünk kompromisszumokat a járművek biztonsága terén” – mondta Felix Pietler, a Mercedes-Benz Trucks passzív biztonsági fejlesztője. „Különösen az elektromos hajtáslánc esetében számít, hogy ne csak az utasok biztonságáról gondoskodjunk – a közvetlen környezet védelmét célzó intézkedések is kulcsfontosságúak.” A megerősített vezetőfülke és a jármű elején található energiaelnyelő zónák tervezett módon oszlatják el a frontális ütközés során fellépő erőhatásokat az erre optimalizált szerkezeteken keresztül. Ami az oldalirányú ütközéseket illeti, a tesztek során a nagyfeszültségű akkumulátor még jelentős behatás esetén sem szenvedett kritikus alakváltozást, a modulok sértetlenek maradtak – köszönhetően a nagy erejű ütközésekhez kifejlesztett speciális vázszerkezetnek.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K „Számomra a becsapódás előtti két-három perc különösen lenyűgöző” – meséli a tesztsorozat megkezdése előtti pillanatokról Christoph Berger, a passzív biztonsági csapat tagja. „Minden elcsendesül, a levegőben feszültség vibrál.” …aztán több mint egy tonna tömegű tárgy csapódik a kamion oldalának, 50 km/h feletti sebességgel. fotó: Daimler Truck Az eActros 600 nagyfeszültségű rendszere – beleértve az akkumulátorcsomagot is – különösen szigorú belső követelményeknek felel meg a szigetelés, a mechanikai és tűzvédelem tekintetében, hogy csökkentse a súlyos sérülésekkel járó potenciális kockázatokat. A sorozatban gyártott járművek így nemcsak az összes érvényben lévő jogszabályi előírást, hanem a Mercedes-Benz saját, a szabályozásoknál jóval szigorúbb biztonsági normáit is teljesítik. Frank Müller, a Mercedes-Benz Trucks balesetkutatási és passzív biztonsági vezetője, így foglalta össze a tapasztaltakat: „Az eredmények egyértelműen alátámasztják várakozásainkat: a gyakorlati alkalmazásban itt nem állt volna fenn veszély.” fotó: Daimler Truck Dékány Zsolt Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!