Együttműködési megállapodást jelentett be a Hyundai és az autonóm járműtechnológiát fejlesztő Aurora, hogy 2021-re négyes szintű (Level 4) önvezető képességgel láthassák el a koreai gyártó autóit. Az együttműködés során a szükséges hardver és szoftverelemek fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a négyes szintű önvezetéshez szükséges adatok begyűjtésére is. Az Aurora által fejlesztett technológiát először speciálisan erre a célra épített, egyedi autókba fogják beszerelni, amelyek egy pilot program keretében kiválasztott városokban fognak közlekedni. A két cég szorosan együttműködik az önvezető technológiát használó autók piaci bevezetésén. A négyes szintű önvezető funkció bizonyos körülmények megléte esetén a sofőr beavatkozása és felügyelete nélkül, teljesen önállóan képes az autó irányítására. A cél, hogy az önvezető funkciót széles rétegek számára, gyorsan és biztonságosan tudják bevezetni. „A legújabb biztonsági felszerelésekkel ellátott fejlett jármű-technológiánkat az Aurora négyes szintű autonóm technológiájával kombinálva megindítja azt a forradalmi változást, amivel a Hyundai vezető pozícióba kerülhet.” – közölte Woong Chul Yang, a Hyundai Motor alelnöke (Automotive Word). A Hyundai három évvel ezelőtt már elkezdte tesztelni önvezető technológiáját az Egyesült Államokban, amikor Nevada állam engedélyt adott rá. Illetve azóta több izgalmas terméket is letettek az asztalra, ilyen a tisztán elektromos, tölthető hibrid és sima hibrid változatban is elérhető IONIQ család, melyben vezetőt segítő asszisztens formájában már sávtartás és adaptív sebességtartás is megtalálható. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Misi Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!