https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 Az új Mercedes-Benz eSprinter egy 150 km-es hatótávolságú, 1000 kg-os maximális terhelhetőségű összkerékmeghajtású furgon, ami kétféle akkumulátorcsomaggal lesz rendelhető: egy 55 kWh-s csomagot a maximális 150 km-es, és egy kisebb, 41 kWh-s csomagot a kisebb 115 km-es hatótávolsághoz. Bár ezek kicsinek tűnő hatótávolságok, a gyártó szerint kifejezetten elégséges a belvárosi forgalomba, ahova ezeket az autókat szánják. Volker Mornhinweg, a Mercedes-Benz Vans vezetője elmondta: „A kereskedelmi flotta villamosítása azt a meggyőződésünket követi, hogy a jövő az elektromos meghajtású rendszereké, főként a belvárosi forgalomhoz. Az eVito-val már bemutattuk, hogy komolyan gondoljuk ezt a megvalósítást. Most azeSprinterrel egy lépéssel tovább megyünk. Villamos meghajtási rendszereink versenyképesek a nagyobb járműszegmensekben is – különösen a kereskedelmi ügyfelek számára fontos tulajdonságokat illetően.” Bár a vállalat még nem erősítette meg, hogy mennyibe is fog kerülni a jármű, azt azonban kiemelték, hogy a beszerzési költségek magasabbak lesznek, mint a hagyományos Sprinter furgonoké, amik kb. 50.000 dollárról indulnak, de hozzátették, a magasabb árat ellensúlyozza az alacsonyabb működési költség. Benjamin Kaehler, az eDrive VAN vezetője a Mercedes-Benz Vans-nél azt nyilatkozta: „Az elektromos modellek csak akkor lehetnek versenyképesek a kereskedelmi műveletekben, ha gazdasági értelemben használják őket. A magasabb beszerzési költségeket ellensúlyozzák az alacsonyabb energia- és karbantartási költségek, valamint az adómegtakarítás.” Az eSprinter a tavaly kiadott eVito-t követi, de hamarosan az eCitan is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Xavér Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!