Robotikus töltőkarral felszerelt villámtöltőn dolgozik együtt az Electrify America és a töltőmegoldásokkal foglalkozó San Franciscó-i vállalat, a Stable Auto, így jó eséllyel a Volkswagen amerikai töltőhálózatát üzemeltető cég lehet a legelső a világon, mely automatikusan csatlakozó töltőállomást telepít a villanyautósok számára. A robotkar természetesen bármilyen elektromos autó konnektorát képes lenne egyedül megtalálni majd elindítani a töltést, megspórolva ezzel azt a néhány másodpercet, míg a sofőr kiszáll a kocsiból, és saját kezűleg megteszi mindezt, ám a projekt igazi célja ennél jóval jelentősebb: felkészülni a teljesen önvezető járművek érkezésére. Az önvezető technológia ugyanis az elektromosítás mellett a másik fontos fejlesztési területté vált az autógyártók számára, s bár a sofőr nélküli villanyautók elterjedésére még egy keveset biztosan várnunk kell, nem árt már most kidolgozni azokat a berendezéseket, amelyek képesek lesznek emberi segítség nélkül is feltölteni ezeket a járműveket. A robotkaros töltőállomás ötlete nem új keletű, hiszen akik nem az indukciós töltésben látják a jövőt, mint ahogyan például a Hyundai, azok ebbe az irányba indultak el az önjáró járművek töltésének megoldása felé vezető úton: nemrég néhány egyetemmel és robotikai szakértővel közösen a BMW is bemutatott egy ilyet, sőt, pár évvel ezelőtt már a Tesla mérnökei is megalkották a maguk kígyószerű intelligens töltőkábelét. Legutóbb az Innogytól láthattunk teljesen automata töltőt, akik szerint a flottaüzemeltetőknek már most megérné használatba helyezni ilyen berendezéseket, hiszen a töltő beprogramozásával és a vállalati autók munkarendjével való összeszinkronizálásával jelentősen leegyszerűsödne és lerövidülne az autók cserélődésének folyamata a töltőn. A technológia demonstrálásához az Electrify America két 150 kW-os töltőállomást adott át a Stable Autonak, aminek a mérnökei csatlakoztatták a high-tech szenzorokkal és kamerákkal operáló kart. A mostanra az Egyesült Államok egyik legjelentősebb villámtöltő-hálózatává váló cég továbbá megvizsgálja a lehetőségeit, hogy miként lehetne a hardvereit, az üzemeltetést, a számlázást, és az egész hálózatot még inkább önvezető autóflotta-baráttá tenni. A legelső robotkaros állomás megnyitását 2020 elejére tervezi a két vállalat San Franciscoban. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4OTcyM18xMTc3MGJhYjYxIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTg5NzIzXzExNzcwYmFiNjEnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzA2L3NoZWxsLXJlY2hhcmdlLW11bHQtam92by0xMzAweDYwMC0xLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDYvc2hlbGwtcmVjaGFyZ2UtbXVsdC1qb3ZvLTEzMDB4NjAwLTEuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48aW1nIHNyYz1odHRwczovL2FkLmRvdWJsZWNsaWNrLm5ldC9kZG0vdHJhY2tpbXAvTjIyMzcyOTAuMzczMzQyOFZJTExBTllBVVRPU09LLkgvQjMzNzMxNDA1LjQyNDI4MzI4NTtkY190cmtfYWlkPTYxNzEzOTM3OTtkY190cmtfY2lkPTIzNzk5ODA0NjtvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT0/aHR0cHM6Ly90cHMuZG91YmxldmVyaWZ5LmNvbS92aXNpdC5qcGc/dGFndHlwZT1kaXNwbGF5JmN0eD0zMTgwMTQyMyZjbXA9MzM3MzE0MDUmc2lkPTEwMTY5NTk1JnBsYz00MjQyODMyODUmYWR2aWQ9MTM5MTk0MzImYWRzcnY9MSZnZHByPSR7R0RQUn0mZ2Rwcl9jb25zZW50PSR7R0RQUl9DT05TRU5UXzEyNn13aWR0aD0xIiBoZWlnaHQ9IjEiIHN0eWxlPSJkaXNwbGF5Om5vbmU7IiBhbHQ9IiI+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!