„Az M betű nem a technológiát, hanem csupán a teljesítményt jelképezi” – magyarázta a BMW fejlesztési igazgatója még 2019 nyarán, amikor arról beszélt az újságíróknak, hogy a márka teljesítmény-orientált modelljei között idővel meg fog jelenni a villanyhajtás: eleinte csak plug-in hibridként, de az évtized közepétől akár tisztán elektromos autóra is felkerülhet az M-jelzés. Ha a brit Carmagazine által pénteken közölt információk helyesek, akkor az M5-ös BMW hetedik generációja már mindkét elektromosított hajtásláncot megkapja 2024 környékén, és a közel 760 lóerős V8-as hibrid mellett egy teljesen károsanyag-kibocsátásmentes változat is épül több mint ezer lóerővel. Az M5 EV állítólag 135 kWh-nyi energia tárolására lesz képes a zacskós típusú akkucelláiban, aminek köszönhetően közel 700 kilométeres WLTP-szerinti hatótávolsággal büszkélkedhet az autó. A kezdeti 400V-os rendszert később 800V-ra fejleszti fel a gyártó, így a 350 kW-os villámtöltők teljesítményét maximálisan ki tudja majd használni az izmos szedán. A M-es BMW-k tradíciójához híven a hangsúly egyértelműen a motor erején lesz a fejlesztés során: az autós magazin vállalati dokumentációkra hivatkozva azt írja, hogy a villanyautó három darab 250 kW teljesítményű villanymotorral lesz felszerelve, azaz összesen közel 1007 lóerőt ereszthet szabadjára a sofőr, és három másodperc alatt gyorsulhat százra. 2024-ig azonban még sokat kell várni, így aki beéri kisebb hatótávval és gyengébb motorral, annak érdemes meglesnie, mit tudnak az 5-ös sorozat új plug-in hibridjei. Öt plug-in hibrid is lesz a BMW 5-ös sorozatában PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!