Tűzveszélyes a Tesla?

A közvélemény úgy gondolja, hogy az elektromos autók könnyebben lángra kapnak, pedig a statisztikák ennek inkább az ellenkezőjét mutatják. A hagyományos autók esetében legalább ötszörös a tűzeset valószínűsége. Bjørn Nyland, azaz TeslaBjørn videóban számolt be egy sajnálatos eseményről, amely még 2019 augusztusában történt. A videóból megtudhatjuk, hogy az autó tulajdonosát hajnalban az autóhoz tartozó okostelefonos alkalmazás több üzenetben figyelmeztette, hogy az autóval valamilyen probléma van. A mobiltelefon azonban le volt némítva, így ezt a riasztást a tulajdonos nem vette észre. Reggel az alkalmazásból már nem sikerült kapcsolatot létesíteni az autóval. Az utcán parkoló autóhoz sietve csak tűzoltó habot és néhány elszenesedett kisebb alkatrészt talált a Tesla helyén.

A tűzoltóságnál érdeklődve megtudta, hogy a hajnalban kiégett autóját biztonsági okokból elszállították. A Tesla előtt egy Mercedes is parkolt, amely szintén kiégett. A biztosítótársaságtól kapott fényképeket átnézve egyértelműnek tűnik, hogy a tűz az autó utasteréből indult ki. A feltételezések szerint gyújtogatás történhetett. Az autók ablakát betörhették, majd valamilyen éghető anyagot, talán benzint öntöttek az autó ülésére, amit meggyújtottak.

A szerencsétlenül járt autó egy régebbi típus, egy Tesla Model S 75D volt. Ez a típus már korábban is érintett volt tűzesetekben. Szerencsére ezúttal az autó leginkább tűzveszélyesnek tartott alkatrésze, az akkumulátor sértetlen maradt, elsősorban a műanyag alkatrészek égtek. A tűz hőmérsékletét jól jellemzi, hogy az alumínium karosszéria elemek megolvadtak (Az alumínium olvadáspontja 660,32 °C). Hasonló esetben egy hagyományos autó üzemanyag tartálya nagyobb kockázatot jelenthet, az abban lévő benzin vagy gázolaj nagyobb valószínűséggel kaphat lángra, mint a különösen veszélyesnek tartott lítium-ion akkumulátorok.

 

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.