HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Vége a Tesla bónusz programjának?

A Tesla nem költ reklámra – tartja a közkedvelt városi legenda, de helyesen inkább úgy szólhatna, hogy a Tesla nem költ fizetett média hirdetésekre. Ugyanis a cég termékbejelentései, és Elon Musk tweetjei mellett van itt még egy állandó PR elem, ez pedig a Tesla ajánlói program.

Illetve csak volt, mert úgy néz ki szeptember 18-tól tulajdonképpen megszűnt.

Túl jól megy a szekér

Az ajánló program korábban is több külön szakaszból állt, volt hogy szünetelt, aztán új módon tért vissza. Lényege az volt, hogy minden Tesla vásárló kapott egy egyedi ajánlói kódot (linket), ha pedig egy ismerőse, barátja ezt megadva vásárolt új Teslát, mind a ketten ajándékot kaptak. A legutolsó szakaszban ez 1000 mérföldre elegendő ingyenes Supercharger használatot jelentett, ami a gyakorlatban 400 kWh töltését tette lehetővé. A program különböző etapjaiban az ajánlók sorsolásokon is részt vettek, így lehetett nyerni Teslás cuccokat, fali töltőt, gyerekeknek szánt elektromos miniautót, vagy sport felniket is – ezek sokszor több százezer forint értékű ajándékok voltak. Korábban, a bizonyos ajánlási szám fölött, kedvezménnyel, vagy ingyen lehetett Roadsterhez jutni, és bár az autó még nem került gyártásba, itt már negyed millió dolláros ajándékról beszélünk.

Az rendszer lényege az volt, hogy a Teslások segítsenek újabb eladásokat generálni, és mind az ajánló, mind az új ügyfél motivált legyen a program sikerében. Jelenleg viszont a kereslet akkora, hogy a cég legtöbb típusából már csak az év végén, vagy jövő februárban, márciusban lehet autót remélni Amerikában, és Európában is telik be az idei utolsó sanghaji hajók kapacitása.

A Tesla friss közleménye eszerint szeptember 18-tól nem elérhető az ajánlói program, illetve egy kivétel van, Amerikában a napelemes üvegcserép ajánlásakor 500 dollár üti az ajánló markát.

Nem vész el, és át sem alakul

A vállalat weboldala szerint azonban nincs oka aggodalomra azoknak, aki már rendelkeznek bónusz töltéssel, vagy ajánlással adták le rendelésüket a szállítás alatt lévő autójukra.

Aki már kapott ingyen Supercharger használatot, annak a jóváírástól számítva 6 hónapig érvényes ez a kedvezmény, aki pedig szeptember 17-ig ajánlói link segítségével rendelte meg autóját, annak szintén jóvá fogják írni a kilométereket.

Bár egyelőre még csak pletyka szinten sincs szó a program folytatásáról, korábban is volt példa pár hónapos szünetre, majd újraindult az akció. Nem tartjuk kizártnak, hogy esetleg a tradicionálisan gyengébb első negyedévben ismét kitalálnak majd valamit a Teslánál, ami nem csak azért lenne ésszerű, mert közvetlenül eladásokat generál, hanem azért is, mert egyfajta közösséget, és vásárlói lojalitást épít.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.