Az XPengnél nem csinálnak belőle titkot, hogy mire készülnek a G6-tal. Nemsokára kiderül sikerül-e a rivális vásárlóinak egy részét elhalászni. Dzsí sziksz Ez a G6 nem az a dzsí sziksz, luxus magánrepülő, amiről a 2010-es sláger idéz meg, de az XPengnél valószínűleg nem bánnák, ha a vásárlók a prémium érzést társítanák a közepes méretű SUV-hez. A 4,75 méter hosszú, 1,92 méter széles, 1,65 méter magas és 2,89 méteres tengelytávú autó szinte milliméterre megegyezik a Tesla Model Y méreteivel, ami nem véletlen. A vállalat ugyanis saját bevallása szerint a kínai autópiac legnépszerűbb elektromos prémium SUV-ját célozta meg a modellel. XPeng G6 Az autó két darab egymotoros változattal, és egy kétmotoros variánssal támad – előbbiek 218 kW, utóbbi még plusz 140 kW teljesítményre képes. Akkupakkok terén is követik a célpont stratégiáját. Az alap verzió LFP akkuval készül majd, a két drágább pedig hagyományosabb nikkeles kémiával lesz szerelve. A cellákat a CATL riválisa, a CALB szállítja, az akkupakkot pedig az autógyártó házon belül építi. XPeng G6 A modell alapára átszámolva valahol 10-13 millió forint között indul majd, de természetesen ezt megint ne vegyük valami későbbi európai alapárnak. Az autó típusengedélye most van a kínai ipari minisztérium előtt, így a CnEVPost jóvoltából képekkel is szolgálhatunk. Az autó hivatalos premierjére az áprilisi sanghaji autókiállításon kerül majd sor. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!