Drasztikusan csökkentik az elektromos autók támogatását a britek

Jelentős átalakulások lépnek életbe november 9-től az elektromos autókért járó támogatási rendszerben Nagy-Britanniában, miután a kormány úgy ítélte meg, hogy a kereslet túlságosan gyorsan növekszik ahhoz, hogy a árkedvezményeket az erre félretett keretből biztosítani lehessen. A változások a plug-in hibridek leendő vásárlói számára jelentik a legnagyobb érvágást, ugyanis az elektromos üzemben 70 mérföldnél (112 kilométernél) kisebb hatótávval bíró gépkocsik teljes mértékben elveszítik a támogatást. A brit Plug-In Car Grant program három kategóriába sorolja az elektromos meghajtású járműveket, hatótáv és szén-dioxid-kibocsátás szerint: a kettes (50 g/km-nél alacsonyabb kibocsátás, és 10 és 69 mérföld közötti hatótáv), valamint a hármas (50 és 75 g/km közötti CO2-emisszió és legalább 20 mérföld hatótáv) kategóriába tartozó autókra, tehát a legtöbb konnektoros hibridre alig egy hónap múlva már nem érvényes a korábbi 2500 font értékű állami támogatás. Az elmúlt 7 év alatt kiadott 160 000 darab árengedményből körülbelül 100 000 darab plug-in hibrid tulajdonosok pénztárcájában realizálódott, ám a kormány most azt mondja, hogy a részben elektromos autók piacának stabilizálása után inkább a zéró emissziós tisztán  villanyos és üzemanyagcellás autók terjedését segítené.

EZT OLVASTAD MÁR?  Százával telepítik a villámtöltőket az Egyesült Királyságban
A Mitsubishi Outlander PHEV leendő vásárlói elesnek a támogatástól

Ezzel a kijelentéssel azonban erősen szemben áll az a lépés, hogy a támogatási rendszer átformálása a tisztán elektromos autókra – azaz az első kategóriába tartozó, 50 g/km-nél alacsonyabb kibocsátású és 112 kilométernél nagyobb hatótávú járművekre – is kihat, mivel az ezek után járó támogatás 4500 fontról 3500-ra csökken. A döntéshozók azt is hozzátették, hogy a jóval visszafogottabb támogatási rendszer bevezetésének híre egy jelentős ugrást fog eredményezni az elektromos autó-értékesítésekben november 9-ig, ám amennyiben a vártnál többen rohannak környezetbarát autót venni, úgy a változtatások hamarabb is életbe léphetnek. Nem teljesen egyértelmű tehát, hogy a Plug-In Car Grant program megtépázása miként juttat még több villanyautót az utakra, de a brit kormány döntésének oka könnyen lehet a népszerű és megfizethető árú új modellek (mint például a Tesla Model 3, Hyundai Kona Electric, Kia e-Niro, stb.) érkezésével járó megnövekedett állami kiadástól való félelem, aminek fedezésére sajnos továbbra sem sújtja megemelt adó a szennyező autókat. A Mitsubishi szerint, melynek Outlander PHEV modellje a brit támogatási rendszer nagy győztese volt idáig, a kormány lépése meglepő és rendkívül kiábrándító, míg a Society of Motor Manufacturers and Traders szervezet elnöke azt fűzte hozzá, hogy megdöbbentőnek tartja, hogy alig három hónappal a Road to Zero stratégia publikálása után az ország vezetői megtámadják azt az eszközt, ami a leginkább bátorítja a fogyasztókat az elektromos közlekedésre való átállásra.

Elektromos autót használsz?