Villanyautóval a tengerpartra

Aki megállás nélkül szeret 800-1000 km-t vezetni, az ne olvassa tovább ezt a beszámolót. Ez ugyanis nem egy ilyen útról, hanem egy nyugisabb, élvezetesebb családi kirándulásról szól. Ennél el lehet jutni egyszerűbben és gyorsabban is a tengerpartra villanyautóval, de ahogy itt is látszani fog, nem a villanyautó az igazi korlát, hanem az utazók igényei. Szöcske a Villanyautósok Közösségének tudatosabbik feléhez tartozik. Sokat számol, mérlegel, így eleve tervezettebb az élete, amibe egy ilyen túra igazán jól passzol. Íme a beszámolója a legutóbbi hosszú hétvégén tett tengerparti kirándulásukról.

A legtöbb ismerősöm nagyon furcsán nézett rám, amikor elmondtam, hogy villanyautóval megyünk a tengerpartra. Olyanokat kérdeztek, hogy nem tudunk-e kölcsönkérni valakitől egy hagyományos autót. A második autónk egy Prius Plus, de azzal nem indulnék el, hiszen abban nincs semmi érdekes, hogy 8-10 órán keresztül autózunk, ráadásul két kisgyerekkel ennyit autózni nem könnyű, én pedig nem vagyok az éjszakai autózás híve. Persze Nagykanizsáról ez nem túl nagy teljesítmény, sőt egy Teslával még Svédországból sem, mi viszont Miskolcról indultunk egy viszonylag kis akkus, de legalább gyorsan villámtölthető 30 kWh-ás Nissan LEAF-fel.

Sok család azért nem mer villanyautóra váltani, mert két autóra nincs szükségük, de évente néhány alkalommal több száz kilométeres útra is el akarnak menni. Mi kipróbáltuk mennyire macerás egy hosszú hétvége alatt 2000 kilométert villanyautózni. Mivel lassan itt a nyaraló szezon, szerintem sok villanyautós elgondolkozik, mi lenne, ha nem hagyományos autóval mennének a tengerhez, talán ez az útleírás nekik is segít a döntésben.

A terv

Csütörtök reggel indulás Egerből Ljubjanába, meglátogatjuk ott élő ismerőseinket és ott is alszunk egyet, majd péntek reggel tovább a tengerhez, Pulába.
Hazafelé Pulából Miskolcra terveztünk érkezni, de 800 km egy lendülettel két pelenkással benzines autóval is sok lenne, ezért úgy döntöttünk, hogy a hazautat is két nap alatt tesszük meg, vasárnap estére keresek szállást a Balaton környékén. Ekkor vettem észre, hogy mennyire kedvező áron vannak szezonon kívül a balatoni szállások, ezért odaúton is megálltunk a Balatonnál egyet aludni, 8-10 ezer forintot megér nekünk, hogy biztosan nem hisztiznek majd a gyerekek a túl hosszú autózás miatt. Bevallom azért bántam is ezt, mert így elveszett a kihívás.

Az útvonal tervezése közben szomorúan tapasztaltam, hogy az egyetlen problémás útszakasz a Miskolc-Budapest lehet, ahol 165 km a táv két villámtöltő között. A Dunántúlon a leghosszabb szakasz két villámtöltő között 110 km (Siófok-Nagykanizsa).

A szlovén szakasz végképp gyerekjáték, itt 5-20 km a villámtöltő sűrűség az autópályák mentén, így esetleg abban lenne egy pici kihívás, ha kizárólag ingyenes töltőkkel szeretnék végig menni.

A megvalósítás

Szerda reggel autópályán mentünk Egerbe, ami 20 km kerülő, de egyáltalán nem kellett takarékoskodnunk, mert a teljes napot Egerben töltöttük, így bőven volt ideje az autónak feltöltődni, szerencsére Egerben már rengeteg AC töltési lehetőség van.

Estére Balatonlellén foglaltunk egy szobát, a városközpontban lévő e-Mobi AC töltőtől 800 méterre. Szállásfoglaláskor az első kérdésem, hogy tudnak-e adni konnektort éjszakai autótöltésre, természetesen a felhasznált áramot kifizetem. 95%-ban pozitív választ kapok, ha esetleg nincs ilyen lehetőség, akkor keresek másik szállást a környéken. Ezúttal azonban konnektorról nem biztos, hogy elég lenne a töltésre az idő, ha üresen érkezünk és tele akkuval akarunk indulni, ezért kerestem szállást nyilvános töltő közelében.

Eger – Balatonlelle 272 km, majdnem végig autópályán. Ezt töltés nélkül esetleg 60 km/h-val tudnánk megtenni a kis akkus autónkkal, amit nyilván nem akartunk, így felmerült a kérdés, hogy hol és hányszor töltsünk?

Szerencsére Budapesttől már sűrűn van töltési lehetőség, így csak döntés kérdése, hogy gyorsan megyünk 2 vagy akár 3 töltéssel, vagy lassabban, akkor pedig elég egyet tölteni.
Ha 130-cal haladunk az autópályán, akkor már Budapest előtt tölteni kell, utána tölthetünk Budaörsön, Székesfehérváron, Polgárdiban, Siófokon.
Siófokot kihagynám, mert utána nincs másik lehetőség, ha foglalt vagy nem működik a töltő, a többi viszont jó opció.
Ha lassabban, 110 körül haladunk, akkor eljutunk a budaörsi Decathlon NKM-mobiliti töltőig, onnan pedig egy hosszabb töltés után óvatosan elérhető Balatonlelle.

Vajon melyik a jobb?

• töltés nélkül 60-nal vánszorogni
• 1×40 perc töltés és 100-as tempó,
• 2×30 perc töltés 130 km/h,
• esetleg 3×20 perc töltés és 140 km/h?

A teljes utazási időben alig van különbség, amit nyerünk a gyorsabb tempóval, azt elveszítjük a töltésnél, ráadásul amíg a töltők többsége ingyenes, ahogy nő a töltések száma, úgy nő a sorakozás kockázata, ezért a legtöbb villanyautós a lassú haladást választja és ritkábban tölt.
A gyerekek miatt nekem nem ennyire egyértelmű ez a kérdés, mert töltés közben remekül lehet szórakozni egy környékbeli játszótéren, az autósülésbe kötve viszont nehezebb lekötni egy 1-2 éves figyelmét, így nálunk a gyerekek döntenek a töltési stratégiáról: ha alvás van, akkor lassan megyünk, minél később kelljen megállni, de ha hiszti van, akkor nyomjuk, hogy mielőbb megálljunk pihenni…

Egerből az autópályáig lassan haladtunk, nagyon jó fogyasztással, az első 30 km-en csak 10% fogyott az akkuból. A végén töltés nélkül megyünk Balatonlelléig?

Az autópályán Budapestig erős hátszelünk volt, így az emelkedőn 120, lejtőn 135 tempó ellenére szuper 18 kWh körüli átlaggal értünk este 6 körül Budapestre.

Ekkor jött a kellemetlen meglepetés, a munkaidő végi dugó, 10 perc alatt 1 km-t sikerült előre araszolni. Bár Budapesten rengeteg a villámtöltő, nyilván pont nem tudtunk kiállni a dugóból, hátha a töltés 20-30 perce alatt javul a helyzet.

Végül 18:30 körül sikerült egy útba eső és szabad e-mobi villámtöltőnél megállni. Fél óra alatt 90%-ra töltött az akku, nem vártunk tovább, úgy gondoltam, ha kell inkább kiállunk még egyszer tölteni.

Budapest után erős volt a forgalom, nem akartam kamionok mögött 90-nel menni, sem a sávok között cikázni, így beálltunk a 135-140-nel haladó belső sávba. Szerencsére sok a lejtő, ezért nem nagyon fogyott az áram a nagy tempó ellenére.

Székesfehérvár környékén számoltam egyet: ezzel a tempóval nagyon szűken érünk oda, megálljunk tölteni még egyszer 5-10 percre vagy lassítsunk?

A család WC-ért kiáltott, így a megállót választottuk, amit én sem bántam, mert ki szerettem volna próbálni a polgárdi Avia benzinkút új 22kW DC töltőjét.

Este 8 körül álltunk meg Polgárdiban (+ előtte 2× az út szélén, mert a már éppen nem pelenkás azzal ijesztgetett, hogy nem bírja ki további 5-10 percig, aztán persze mikor megálltunk azt mondta inkább menjünk tovább. Ezúton is köszi, értem én a viccet, de nem mindig szeretem.)

Polgárdiban a töltő remek környezetben van, már amennyire egy benzinkút kávézója szép lehet. 9 perc alatt 3,4 kWh került az akkuba, százalékban, ha jól emlékszem 49-cel érkeztünk és 60-nal indultunk tovább.

Polgárdi után vissza az autópályára, örültünk, hogy fél óra múlva már a 60 kmre lévő szálláson leszünk, a gyerekek is álmosodtak.

Ekkor jött egy kellemetlen meglepetés, Siófok körül hosszan 80-as korlátozás, terelés, útépítés, így max. 95-el haladtunk.

Este 9-kor 15%-kal érkeztünk a szállásunkhoz, tehát az extra töltés felesleges volt, igaz épp a polgárdi töltés miatt 20 km-t országúton és falvakban tettünk meg, ha ehelyett és a Siófok körüli útépítésnél is gyorsan haladunk, akkor kevés lett volna, így viszont még az „Alacsony tápfeszültség” bemondást sem hallottuk (spoiler: ezt a figyelmeztetést a teljes 2000 km-en csak egyszer sikerült meghallgatni).

Gyorsan megkaptuk a szobát, később az autót pedig elvittem tölteni a balatonlellei e-Mobi AC töltőre. Az autó 6 órát tippelt a teljes töltésre, sajnos koránkelők a gyerekeim, így ennél több alvásra eleve nem számítottam…

Csütörtökön a Balatonlelle – Ljubjana szakasz várt ránk. 7-kor már úton is voltunk.
A LEAF 100%-ra töltve indult, de az akku az éjszakai 6-7 fok ellenére sem hűlt le csak 26 fokra.
Nagykanizsáig végig 130-cal haladtunk. Itt 22 kW e-Mobi kisvillámon terveztem tölteni, hogy ne melegítsük nagyon az akkut, közben pedig megreggelizünk.

8 előtt néhány perccel meg is érkeztünk bedugtuk tölteni az autót, a töltő melletti étterem 8-kor nyit, itt remek reggelit kaptunk 2 felnőtt 2 gyerekre 3000 forintért.

A kicsikkel semmi sem megy gyorsan, így majdnem 1 óra eltelt mire visszaértünk az autóhoz, 51-ről 100%-ra töltött a kisvillám, az akku pedig csak 29 fokra melegedett.

A szlovén határ előtt lehajtottunk az autópályáról (pelenkacsere), így főúton léptük át a határt, Lendván kerestem egy benzinkutat autópálya matricát vásárolni. Épp útba esett egy AC töltő is, mellette egy játszótérrel, ezért kb. 10 percre kipróbáltuk, bár töltésre nem volt szükségünk, de nem akkor kell az első külföldi töltőt kipróbálni, amikor már üres az akku. A töltés bedugásra azonnal indult, persze 10 perc alatt nem kaptunk értékelhető mennyiségű áramot az akkuba.

Gyors matricavásárlás és irány Maribor. Maribor előtt kanyarodik egy U alakot az autópálya, gondoltam ezt a kb. 5 kmt- levágom főúton. A látvány miatt megérte, szép kis falvakon haladtunk, kanyargós hegyi utakon, így megértettem miért számol a navigáció 30-as átlaggal erre a szakaszra…

Persze ezt nálunk tovább rontotta még egy bili megálló is, miért bírná ki azt a 10 percet a töltőig, ahol amúgy is lesz fél óra szünet.

Mariborban szerencsénk volt, üresen várt a Lidl töltője.

Bementem venni néhány apróságot, mire kijöttem negyed óra múlva már 80% körül volt az autó (30%-kal érkeztünk).

Sajnos már itt volt 1 óra késésünk a terveimhez képest, mert a reggelit sem 1 órásra terveztem és a 3 biliszünet sincs betervezve soha.

Az akku sokkal kevésbé melegedett, mint vártam, 25 perc töltés után 92% töltöttséggel indultunk Ljubjana felé, az akku hőmérséklet még mindig 2 sávval a piros szint alatt volt. Úgy tűnik a tavaszi 15 fokos hőmérséklet mellett hatékony a külső levegő hűtő hatása.

Maribor-Ljubjana között nagyon erős volt a forgalom, rengeteg a 100-110 korlátozás, a gyerekeknek szerencsére tetszett a sok hosszú alagút.

Kb. 120 km távnak vágtunk neki 92%-kal, eleinte picit gyorsabban fogytak a százalékok, mint kellene, mert emelkedett az út, de aztán ahogy a forgalom nőtt, jött néhány 80-as korlátozás, így beállt az egyensúly, 50% körül már alig több mint 50 km volt hátra, majd olyan lejtős szakaszok következtek, ahol nulla fogyasztással gurultunk 110-120-szal lefelé, így végül 25% körül érkeztünk Ljubjanába.

Néhány kilométerre a célunktól útépítés, az út lezárva. A kerülő miatt belefutottunk egy Lidl töltőbe, ezt mégsem hagyhatjuk ki, rátöltöttünk 10 percet, bár Ljubjanában városnézés közben AC töltőn terveztem tölteni. Később kiderült, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. (A villanyautósok alapszabálya szerint akkor töltünk, amikor lehet, nem amikor szükség van rá.)

57%-nál lehúztuk és átadtuk a sorakozó villanyautósoknak a töltőt, mert a 10 perc alatt két autó is érkezett, egymásnak adják a töltőt, az ingyen áram mindenhol népszerű. Végül 55%-kal érkeztünk az ismerőseink házához, ahol sajnos helyi adottságok miatt konnektoros töltésre nincs lehetőség

Az eredeti tervem az volt, hogy a délutáni városnézésre autóval gurulunk le és AC töltőre tesszük az autót, hogy másnap tele akkuval induljunk Pulába, de a munkaidő vége felé olyan őrült forgalom volt a városban, hogy inkább a 15 perces sétát választottuk a városközpontba a fél órás autózás helyett.
Ennek kellemetlen mellékhatása, hogy nincs tele az akku, de Pula még 210 km, úgyis tölteni kellene egyet, annyit veszítettünk, hogy nem elég 10-15 percet tölteni, helyette bő fél órát töltünk majd.

Az eddigi utazás tanulsága:

• ha gyerekekkel utazol nem mindig lehet a töltési időt és az egyéb szüneteket összekötni
• ha gyerekekkel utazol a töltés a legkisebb időveszteség
• a LEAF30 a gyors villámtöltés miatt remek autó hosszabb távokra is, legalábbis tavasszal, amikor már nem kell fűtésre pazarolni a kis akkuból az energiát, viszont még nem olyan forró az aszfalt, hogy túlmelegedne az akku.

Fontos, hogy az eddigi szakaszon szinte sehol nem kellett takarékoskodni az árammal, így benzines autóval sem tudtam vagy akartam volna gyorsabban menni. Általában 25-30% akku szinttel érkeztünk a következő töltőhöz vagy a napi célba, tehát mindig mehettünk volna picit gyorsabban, de a forgalom vagy az útviszonyok nem igazán engedték.

Péntek reggel indulás végre a tengerpartra, Ljubjana-Pula 210 km.

Reggel 9 körül terveztünk indulni, de a gyerekek már 6 előtt ébresztettek sajnos, ezért ha már alvás nincs, gondoltam elviszem a közeli AC töltőre az autót és visszasétálok (kb. 800 méter), aztán 2-3 óra múlva érte megyek, mire tele az akku.

Ez sajnos nem jött össze: három töltőt próbáltam a környéken: egy útépítés miatt megközelíthetetlen, a második kommunikációs hibát mondott a „Gremo Na Elektriko” appnak, a harmadik 6 kW helyett csak 1-2 kW között töltött, ezért nem érdemes fél órát sétálgatni, így csak arra volt jó ez a próbálkozás, hogy 55 helyett 47%-kal induljunk a tenger felé. Persze ha eredeti terv szerint délután kezdünk tölteni, akkor reggelre 1-2 kW-tal is feltöltött volna az autó.

Fontos információ a ljubjanai AC töltőkről: sok AC töltő van a belvárosban, a töltés ingyenes, parkolás a töltés idejére ingyenes, de maximum 3 órára, ezért érkezéskor a műszerfalon egy cetlin, vagy erre szolgáló kis órával jelezni kell az érkezési időt.

Frissítés: 2019 júniustól már fizetni kell a LJubjanai AC töltőknél, link: https://villanyautosok.hu/2019/05/17/realis-ara-is-lehet-a-villanyauto-toltesnek/

Szóval 47%-kal indulunk, de az autópályán 10-20 km-enként van villámtöltő. Anyagi okokból a MOL töltőit részesítem előnyben, mert ott 5 EUR shop fogyasztást kérnek a töltésért, a Petrolnál viszont 0,25 EUR/perc a töltési díj. A MOL töltők hátránya, hogy többnyire 1-5 km kerülővel érhetők el, a pályához legközelebbi településeken, a Petrol töltői viszont közvetlenül az autópályán vannak.

A Ljubjanához legközelebbi MOL kb. 30 km, ez bőven meglett volna, de egyrészt ez oda-vissza majdnem 5 km kerülő az autópályától, másrészt innen még elég szűken érjük el Pulát.
A következő MOL töltő már 50 km. Ha reggel nem autózom le az 55 %-ot 47-re éppen elérnénk, de így már rizikós, főleg, hogy Ljubjana-Postojna között végig emelkedünk. Ráadásul még innen is 155 km a cél, tehát 100% közelébe kellene tölteni.

Hezitálás közben (vánszorogjunk a távolabbi töltőre vagy töltsünk előbb) pont elénk ugrott egy Petrol benzinkút villámtöltővel, itt jött az ötlet: töltsünk itt 4-5 percet, azzal már lazán megvan a távolabbi MOL.

A töltés végül 6 perc lett, de az itt töltött idő kb. negyed óra, a rutintalanságom miatt: a Petrol töltőkön a onecharge alkalmazással lehet indítani a töltést, de nekem nem sikerült regisztrálni, mindenáron szlovén lakcímet akart az app. Szerencsére a onecharge.eu weboldalon is lehet töltést indítani regisztráció nélkül bankkártya adatok megadásával. Indításkor beterhel 25 Eurót, de végül csak a valós töltési díjat vonja le. A bankkártya adatok megadása után az app kiírja, hogy most van 2,5 percem a csatlakoztatásra és visszaszámol. Dugdostam be-ki többször, de a töltés nem indult. Elölről kezdtem, de semmi. Már majdnem elindultunk a közelebbi MOL kúthoz, amikor feltűnt, hogy vannak ezen a töltőn gombok is. A lényeg, ami nekem sokára esett le, hogy bár mindent a weboldalról kell intézni, azért egyszer meg kell bökni a fizikai START gombot az oszlopon.

A 6 perc töltés annyira felvillanyozott, hogy elvben elérhetővé vált egy harmadik MOL töltő is, a célunkhoz 20 km-rel közelebb, ezért újraindult a stratégiai játék, amit én őszintén imádok: lazán a közelebbi vagy fogcsikorgatva a távolabbi?

Az első 2 km kitérő az autópályáról, a második viszont csak 500 méter extra…

Legyen, próbáljuk meg, úgysem volt semmi izgalom még eddig…

Az út egy ideig még emelkedett, a legmeredekebb 2 kilométert egy kamion mögött a kapaszkodó sávban 65-tel tettem meg (nem akartam ennyire lassan menni, de a kamion ennyit bírt, padlógázos előzésre viszont nem akartam áramot pazarolni), biztos, ami biztos. Itt még végig kevesebb volt a töltöttség %-ban, mint a hátralévő km-ek száma. (24 kWh Leaf esetén úgy számoltam, hogy országúti tempóval 1% = 1 km, a 30-asnál ez autópálya tempónál igaz).
Az emelkedő után jött a jutalom: az út meredeken lejteni kezdett, 140-be is belegurultunk nulla fogyasztással. Szerencsére nem volt nagy a forgalom, lehetett mindig a nekünk ideális tempót választani, sosem tartottunk fel senkit.

Végül a MOL Kuznice töltőhöz 10% maradékkal érkeztünk, pedig fél órája még remegett a lábam a gázpedálon, hogy vajon be bírunk-e majd teknőssel araszolni…

Itt jött a kútkezelő általi kártyás indítás hatalmas hátránya: majd 10 percet vártunk a töltés megkezdésére, mert egyetlen ember dolgozott és nagy volt a forgalom.

A MOL-on túlteljesítettük az elvárt 5 EUR költést, bár a személyzetet szemlátomást nem érdekelte valóban költünk-e majd, viszont remek bureket árultak, így majdnem 10 eurót hagytunk itt. Sajnos elég aprócska kút, nincs kényelmes kávézós rész, így a kocsiban ülve ettünk.

Evés közben nyomkodtam a navit, érdemes-e rövidíteni az autópálya helyett. 6 km-t lehet nyerni 130-ból, ha az út első harmadát főúton tesszük meg, ez nem tűnt rossz üzletnek…

Valószínűleg időben nem is volt az, bár ez sosem derül ki. Húsvétra rengetegen jönnek Ausztriából és Németországból ezen az útvonalon Horvátországba, a rádió már reggel 6-kor töltőkeresés közben 45 perces sorakozásról beszélt a határátkelőknél (itt még ugye van ellenőrzés a határon…)

Nos, mi nem sorakoztunk egyáltalán, a határőrök meglepetten másztak elő a hűvös épületből, mit keres itt egy autó, ami megzavarja a sziesztát.

Ezért cserében keskeny egy sávos erdei utakon és néhány kis falun haladtunk keresztül, kb. 30 km/h átlaggal közel 20 km-en.

Végeredményben időt nem vesztettünk, az autópályás határállomáson sorakozás helyett mi az erdei utakon autóztunk. A fogyasztásnak ez kifejezetten jót tett, az első 40 km után még volt 83% (97-ről indultunk).

A határ után felmentünk az „autópályára”, ami itt egy jó minőségű de normál főutat jelent, szembejövők vannak, igaz szintbéli kereszteződés nincs.

Teljesen kihalt szakaszon mentünk, végig 80-as tábla, ennek ellenére 100-110-zel haladtunk, autóssal elvétve találkoztunk. A valódi autópálya kb. 40 km-rel arrébb kezdődött, ami miatt a végén több mint 1000 Ft autópálya díjat kellett leszurkolni. Nem olcsó, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a megtett kb. 70 km fele sima főút volt… Gondolom az ára miatt ennyire kihalt. Nekünk megérte, jól haladtunk amíg a gyerekek aludtak…

Mivel az út végig lejtős volt a tenger felé, 30% akku szinttel érkeztünk a szálláshoz délután 1 órára.
Negyedórára lementünk a partra, végre a családunk legkisebb tagja is láthatta a tengert, nem tudom, hogy a sós párás levegő vagy a csillogó víz látványa, de határozottan tetszett neki, amit hangos sikítozással fejezett ki, azt hiszem egy egész életre szóló barátság első pillanatait láthattuk.
A szállásra becsekkolás után megnéztük Pula két AC töltője közül az egyiket, a pulai colosseum parkolójában. Sajnos az egyetlen Type2 aljzat épp foglalt volt, mellette a Schuko nem működött, de mire ezt megtudtam felszabadult a T2.

1 óra 20 percet parkoltunk, ebből csak 50 percet sikerült tölteni, mert a helyi erők nem túl gyorsak, ha RFID kártyával kell a töltőhöz szaladni. Persze fizetni megkezdett óránként kell, így 8 Kunáért töltöttünk 50 percet (kb. 70 Ft/kWh), de ha a töltés lett volna a lényeg, akkor nyilván behajtás előtt megnézem szabad-e a töltő és nem jövök ki 40 perccel óraforduló előtt. (Figyelem: nyáron dupla a parkolási díj!)

Azon felbuzdulva, hogy már 55%-on áll az akku, gyorsan le is autóztuk újra 30%-ra, délutántól naplementéig meglátogattuk az Isztria csücskén a Safari Grill Bart, a gyerekek imádták a kőkorszaki játszóteret, mi inkább az ételt-italt, tengert.

Szombat délelőtt kipróbáltuk Pula másik AC töltőjét, a MAX City bevásárlóközpont parkolóházában. 2 db Type2 22kW AC aljzat van, a töltést itt is a biztonsági személyzet indítja RFID kártyával. Hamar megtaláltuk az infó pultot, és gyorsan elindult a töltésünk. Vettünk naptejet, mert azt persze otthon felejtettük és némi ellátmányt, majd elmentünk sétálni a tengerpartra, amíg az autó töltődött.
Nem sokat autózunk ezen a napon, így késő este 88%-kal érkeztünk vissza a szállásra. (Megkértem a házigazdát, hogy bedughassam az autót, jobb lenne tele akkuval hazaindulni. Persze már foglalás előtt megbeszéltem, hogy szükségünk lenne majd egy olyan konnektorra, ahonnan bátran tud porszívót vagy mikrót használni.) Kaptam is egy hosszabbítóval elérhető konnektort, de sajnos a töltés 15 perc után lecsapta a kismegszakítót. Nem akartam már zavarni éjjel a szállásadót, hogy másik konnektor kellene, autó kihúz, megszakító visszakapcs. elég nekünk 88% is.

Sajnos hamar eljött a hazaút, vasárnap Pula – Lenti, 420 km a táv, ami 2 jó helyre időzített villámtöltéssel megoldható.

Reggel 8 után sikerült is útra kelni, de úgy döntöttünk, maradjunk még a tengerparton délelőtt, ha már úgyis csak Lentibe kell eljutni, nem hazáig, persze nem Pulában strandolunk, tegyünk meg valamennyit az útból, ezért nem autópályán indultunk a szlovén határ felé, hanem a parthoz közelebbi főúton.
Átnéztem a plugsharet, hol lenne praktikus megállni, ha már parkolunk töltsünk is.
A plugshare infóiban éreztem némi bizonytalanságot Rovinj és Porec töltőinél (11 kW vagy 22 kW? Milyen app/kártya kell hozzá? Egyáltalán működik?) Így eljutottam Piranig, ahol már sokszor jártunk, és nagyon szeretjük ezt a kisvárost, de soha nem elektromos autóval voltunk, pedig már évekkel ezelőtt is láttuk a város szélén a kis parkolóban a töltőket. Hagyományos autóval itt parkolni lehetetlen, nagyon kevés hely van, ezért mindig a 800 méterre, a hegyoldalban lévő parkolóházból kell legyalogolni.
Viszont villanyautót töltve végre egyszer lent parkolhatnánk, úgy gondoltam sétálunk egy órát az óvárosban és közben betöltjük legalább azt, amit éjjel nem sikerült.

Kicsit előre szaladtunk, szóval Pulától főúton haladtunk Piran felé, eleinte egész tempósan 100-110 között, aztán a Limski fjord megcsodálása után (végre egyszer nem volt tömeg) jött a kanyargós, dimbes-dombos szakasz, ami az utazási időnek nem tett jót, a fogyasztásnak annál inkább: 45% körül maradt a 88-ból amikor 10 óra körül bedugtuk az autót tölteni, szerintem az út adottságait, az útlevél ellenőrzéses sorakozós határátkelést, a Limski fjordos negyed órás pihenőt is beleszámolva teljesen jó idő a kb. 1,5 óra 95 km-re.

A pirani töltőket (4 db T2 aljzat) a Petrol üzemelteti, ingyenesen használható, de az indításhoz kell a onecharge.eu weboldal és kéri a hitelkártya adatokat is, 1 Eurót beterhel, de leállításkor visszaadja.
Van egy ötödik retro töltőoszlop is, 32 A 3 fázisú ipari és sima schuko aljzatokkal, jó látni, hogy itt már akkor is gondoltak a villanyautósokra, amikor a szabványok még a mainál is kaotikusabbak voltak.

Amellett, hogy szuper helyen parkolhatunk a városhoz pár perc séta távra, 4 óra parkolás is ingyenes töltés közben, szóval gyertek Piranba villanyautóval, érdemes!

Pirantól és a tengertől nehezen sikerült elszakadni, végül 10-től egészen délután 1-ig eltöltöttük az időt a tervezett 1 órás séta helyett.

Egy dolgot hibáztam el, a télen elszoktam attól, hogy elő kell hűteni az autót, nem kapcsoltam be a klímát amikor visszaindultunk a mobil appban így forró autó fogadott a töltőnél és pazarolhattuk az akkuból az áramot a hűtésre.

Úgy tűnt a gyerekek álmosak, azt hittem nyugis utunk lesz, így épp azon gondolkoztam, hogy óvatos tempóval meg lehetne csinálni a 320 km-t egy töltéssel. Piranból kifelé az első 20 km-en 30-40-nel araszolt a kocsisor, eddig jó a fogyasztás, menni fog.

Azonban a gyerekek hiába voltak álmosak, talán a lassú tempó, talán a meleg kocsiba beszállás, de nem akartak elaludni, cserébe volt mindenért hiszti. Meg is álltunk nemsokára egy bili szünetre egy pihenőben, ahol volt egy Petrol töltő is, ha nem 77%-on vagyunk még itt, biztosan rá is töltök 5-10 percet, 25 cent/perc ide vagy oda, de ilyen magas töltöttségről nem láttam értelmét bedugni.
Ekkor a hőmérséklet már kellemes volt a kocsiban, de a hiszti nem múlt, így letettem arról, hogy 1 töltéssel elérjük a magyar határt, ha viszont 2 töltés lesz, akkor a pirani 98%-ra töltés miatt mehetünk ahogy csak bírunk…

A kedvező árazás miatt továbbra is a MOL töltőit részesítettem előnyben, amiből épp Ljubjana körül nincs, ahol nekünk a legjobb lenne, Postojna környékén van viszont több is, egymástól kb. 15 km távolságra.

A legutolsót céloztam meg, és lepadlóztam a LEAF-et. A motor jól bírja, akár meredeken felfelé, akár lefelé haladtunk, az óra fix 160-on állt. Persze a meredekebb részeken az ECO gombot azért ki kellett nyomni ehhez.

Azt hittem az akku nagyon melegedni fog, de a nagy tempó ellenére nem így történt, meglepően lassan emelkedett a hőmérséklet, ennek talán az volt az oka, hogy a tavaszi napsütés ellenére levegő csak 18-20 fokos volt, így a menetszél hűtő hatása segített.

A MOL Logatec töltőhöz 20% töltöttséggel 30 fok feletti akkuval érkeztünk. A töltést ezúttal azonnal elindította a kútkezelő, egyetlen kellemetlenség az volt, hogy a töltő előtti másik parkolóhelyen egy dízel autó pöfögött legalább negyed órát, pont amíg mi a gyerekeket öltöztettük, pelenkáztuk.
Még egy gyors kávé, költsünk is a shopban, az akku máris 94%-on volt, indulás tovább.

A Logatec-Ljubjana szakasz nagyon fogyasztásbarát a sok lejtővel, nem egyszer 140-el gurultunk, közben az autó Ioniqot megszégyenítő fogyasztásokat jelzett a műszerfalon.

Az autó navigációja persze bevitt volna Ljubjana belvárosába, hogy spóroljunk párszáz métert, de nem hallgattunk rá, a várost elkerülő autópálya itt nem kerül olyan nagyot, mint Budapesten, így körbe mentünk.

Jött a dimbes-dombos, 100-110-es táblákkal és alagutakkal tele szakasz, itt már száguldozásról szó sem lehetett. Emelkedőn 110, max. 120, lefelé 130-140 volt a tempó, ahol épp nem volt korlátozás.

Ezen a szakaszon is csak néhány fokot melegedett az akku, de sok kicsi összeadódik, így mire a következő töltőhöz értünk (MOL Dramlje) már 48 fok körül volt a hőmérséklet (ez még mindig 1 sávval a piros szint előtt van).

A Dramlje-i töltő végre egy ideális töltő elhelyezés: ez a MOL kút nem olyan picike shoppal rendelkezik, ahol a kávézót egyetlen bárszék jelenti az ablak előtti kis pulttal (eddig csak ilyeneknél jártunk), rendes kávézó van, ráadásul azonnal a lehajtó után áll a kút, nem kell 2-3 km-t autózni érte, és még az autópályától is elválasztja egy sűrű, sötét fenyőerdő sáv, megszűrve az autópálya zaját és füstjét.
Itt izgalmasan indult a töltés: 18%-on értünk ide, a következő töltő nem biztos, hogy meg lenne, visszafelé volt néhány km-re Petrol töltő mindkét oldalon, de visszafelé nem szívesen haladnék. Szóval a töltő előtti két parkolóhelyet piros akadály blokkolja. A képernyő él, bementem a shopba, megnyugtattak, hogy működik, az eladó már jött is a kártyával. Kábel bedugva, de a töltés nem indul. Kihúz-bedug nem segít. Autó bekapcs-kikapcs, semmi változás. Kérem a kútkezelőt, fordítsa angolra mit ír a képernyő szlovén nyelven. Hamar kiderült mi a gond: a hölgy a CCS töltő gombját nyomkodja lelkesen, nekem viszont ChaDeMo kell.

A töltés csak 33 kW-tal indult a közel 50 fokos akkunál, majd 88%-on le is kapcsolt, ekkor már 54 fokos az akku. Szerencsére a töltő után hosszú lejtő következett, alig nyomtam néha kicsit a pedált, mégis 110-140 között haladtunk. Amikor épp lankásabb volt, akkor épp jött egy 80-100-as korlátozás és a 1-2 km-es hűvös alagutak is egymást követték, így az akku gyorsan hűlni kezdett. Az nem derült ki, hogy a töltési teljesítményen kívül a motor teljesítményét is korlátozza-e ilyenkor az autó, mert több volt a 100-as szakasz, mint a korlátozás nélkül, a lejtőkön pedig nem sok erő kellett a 140-hez sem. Nem is csökkent az akku töltöttsége sem.

A magyar határhoz közeledve a dimbes-dombos út egyre inkább ellaposodott. Maribor után végig 110-es tábla, így azt próbálgattam, hogy óra szerinti 125-tel meg lesz-e Lenti.

Az egyik gyerek aludt, a másik nyűgös volt már, mielőbb szerettem volna a szálláshoz érni, ezért nem kockáztattam +1 töltést, inkább visszavettem 115-re a vége felé. Kár volt, végül 10%-kal érkeztünk a szállásra, mehettem volna végig 125-tel.

A szállásunk most kb. 1 km az e-Mobi AC töltőtől, így másnap reggel 6-ra újra tele lett az akku, ami a hajnali 4 foknak hála kellemesen vissza is hűlt.

Hétfőn gondolkoztunk, hogy termálfürdőzzünk egyet Lentiben, de végül inkább a Balaton déli partját céloztuk meg délelőtti programként, természetesen egy AC töltő közelében, hogy pontosan hol állunk meg, azt majd a gyerekek alvása vagy nem alvása határozza meg.
A kisebbik indulás után szinte azonnal elaludt, a nagyobb pedig remekül szórakozott, Lentitől a Balaton felé a rövidebb, erdőkön és Zala megyei dombokon vezető főúton haladtunk. Az út minősége vállalható, nem is különösen kanyargós, így egész jó tempóban haladtunk, örültem, hogy nem a kb. 20 km-rel hosszabb autópályát választottuk.

Az első töltő Balatonfenyves, de a gyerekek még nem hisztiztek, menjünk tovább, de amint változik a hangulat, a következő töltőnél egyből megállunk, ezért nem akartam felhajtani az M7-re, így innentől a szinte teljesen összenőtt déli parti településeken 60 körüli átlaggal haladtunk. A nyugati településeken sok helyen 70-nel engedik a forgalmat, a forgalom szezonon kívül munkaszüneti napon délelőtt nulla, így jól tudtunk haladni.

Ebédelni is szerettünk volna, és ki tudja mi van nyitva tavasszal a Balaton parton, ilyen szempontból a legjobb hely a Siófok Petőfi sétány AC töltő lett volna, de attól tartottam ez jó eséllyel foglalt, hisz ez a legnépszerűbb hely, így végül a balatonföldvári töltőt céloztuk meg utolsó töltési lehetőségként.

Ez üresen várt, mikor 10 körül odaértünk, a pici még mindig aludt, bedugtuk az autót, előszedtük a babakocsit a csomagtartó mélyéről mire felébredt és sétálni mentünk.

100 km körül tettünk meg, az akku 45%-on az utolsó 30 km lassú haladásának köszönhetően jó volt a fogyasztás.

Játszótér, kikötő, keszeg, lángos, persze a játszótér az autóhoz visszafelé is útba esett, így 95%-ra töltött az autó mire visszaértünk délután 1 körül.

A terv az volt, hogy sietős autópálya tempóban max .30 perc alatt elérjük a 45 km-re lévő polgárdi Avia kisvillámot, ahol kávézunk és sütizünk egyet, még egy mini játszótér is van, ha jól emlékszem, majd innen tovább tempósan mehetünk Budapestig, ahol egy utolsó töltéssel óvatosan hazacsörgünk Miskolcra az M3 nevű töltősivatagon át.

Na ebből kb. semmi sem jött be…

Még ki sem értünk Balatonföldvárról, a 3 éves már aludt is, ma is elfáradt a sok élménytől.
Így inkább nem állunk meg Polgárdiban, menjünk végig Bp-ig, ott egy e-Mobi kisvillámon, lehetőleg játszótér közelében töltünk egy bő órát, majd irány Miskolc.

Az autópályán 95-re állítottam a tempomatot mert épp jött a Siófok környéki 80-as útépítéses szakasz. Ez arra jó volt, hogy megtudtam, hogy 95-tel haladva 30-35% maradna az akkuban Budapestig, aminek semmi értelme, így fokozatosan növeltem a sebességet kb. 5 km-enként, figyelve a fogyasztás változását.
Végül 120-szal haladtunk Budapest felé és láttuk, hogy még így is elérjük a Miskolchoz legközelebbi villámtöltőket is, de továbbra is inkább kisvillámot szerettem volna használni, ne melegedjen fel megint 50 fokra az akku, ami a balatoni 6 kW AC töltés ellenére az autópályás hajtástól már 34 fok körül volt ekkor.

Budapestre beérve mindkét kislány szundikált, így egyre inkább úgy tűnt, hogy ebből 50 kW töltés lesz, de valahol a Hungária körúton felébredtek a gyerekek, így gyors áttervezéssel a Stefánia úti kisvillám volt a legközelebb, ami szerencsénkre épp üresen állt.

Töltés indít, pici uzsonnázik, a nagylánnyal elindultunk az 5 perc sétára lévő Városligetbe, az volt a terv, hogy a feleségem is utánunk jön a kicsivel, ha megetette, de ez a terv végül nem jött össze, mivel egy kedves autóstársunk leállította a töltésünket, nem látva a feleségem a sötétített hátsó üveg mögött, ezután inkább nem hagytuk magára az autót.

90%-on még 22,1 kW-tal töltött az e-Mobi kisvillám, eddig ilyet nem tapasztaltam, 85 körül már elkezdett korlátozni még mielőtt elérte volna a max. teljesítményt. Vagy ez a töltő más, mint a többi, vagy a meleg akku tesz jót a teljesítménynek, nem tudom.

Ennek ellenére lehúztam az autót és elindultunk, mert már untuk az autóban ücsörgést és elindultunk Miskolc felé, azt tervezve, hogy ha szükségesnek tűnik rátöltünk még a gödöllői Lukoilon 5-10 percet, az akku még messze a pirostól, így még gyorsan tölthető az autónk.
Kifelé menet próba szerencse kikanyarodtam a Szilas pihenőbe is, ahol alig 10 perc alatt 87%-ról 97-ig tornáztuk fel a töltöttséget.

97%-nál még mindig 12 kW-tal töltött, de itt már láttuk a fákon és a reklám zászlókon, hogy brutális szembe szelünk lesz, várhatóan egész úton, így Miskolc csak kb. 80 km/h-val lenne meg.
Amúgy is be kellett volna valamiért mennünk Egerbe, így eldöntöttük, hogy kevés lenne mára a 450 km, legyen 470, kerüljünk Eger felé, ott pedig van villámtöltő…

A szembeszél tényleg őrült volt, azokon a lejtőkön, ahol máskor lassítani kell, hogy ne lépjük túl a megengedett sebességet, most nyomni kellett a „gázt”, hogy 120-szal haladjunk lefelé.
Egerbe 20% körüli töltöttséggel érkeztünk, család kiszállt nagymamánál, én pedig elmentem tölteni a Minarethez.

Az akku még messze volt a piros sávtól, valamivel 40 fok felett, ennek ellenére csak 33 kW-tal kezdett tölteni, ami meglepett, mert előző napon ehhez 50 fok kellett. Úgy tűnik töltőoszloptól is függ, ez a DBT töltő óvatosabb/akkukímélőbb lehet?

Aztán a töltés felgyorsult fokozatosan 40 kW felé, ennyit nem indokolna a feszültség növekedése, fogalmam sincs mi lehetett a háttérben.

80% körül járt a töltés, ami nekünk már elég, ha nem autópályán megyünk haza, ekkor érkezett egy E-NV200 (40 kWh) autóstárs, morgolódva, hogy mikor lesz már az M3 mentén töltő, hogy ne kelljen neki Budapest felé haladva Egerbe kerülni, így át is adtam a töltőt, és melegen ajánlottam nekik, hogy kerüljék az M3 pályát, mert háromnegyed órával ezelőtt még teljesen állt a Budapest felé haladó oldal…
Egerből Miskolcra szakadó esőben, de minimális forgalomban, így meglepően hamar hazaértünk.

Fárasztó volt ez az út? Kicsit igen.

Elindulnék újra akár holnap? Természetesen.

Benzines autóval is? Nem valószínű, szeretem a tengert, de elérhető repülővel is gyorsabban, minek autóznék 8-10 órát egy füstölgő és berregő autóban. Villanyautóval viszont rohanás és 10 óra autóban ülés helyett 1-2 óránként megállunk egy fél órás töltésre, vagy beiktatunk egy 2-3 órás programot, esetleg alszunk egyet egy olcsó szálláson, így az út maga élmény és szórakozás.

Mielőtt bárki megkérdezné:

• nem bántuk meg, és nem csak én a családtagjaim sem
• nagyon élveztük ezt a rövid, de tartalmas kis utazást, engem sokkal inkább kikapcsol a hétköznapokból ez a kis töltőről töltőre ugrándozás, mint normál autóval 1 seggel lezúzni ide majd vissza és közben itt feküdni a napon egy hetet
• nem mondom, hogy a gyerekek sosem nyafognak a kocsiban, de két este is azt mondta lefekvés előtt a 3 éves, hogy „Anya, ez nagyon jó nap volt”

Villanyautósok