A legfrissebb hírek szerint 2024-ben kerülhet piacra a kínai Xiaomi cég első elektromos autója, melyet a következő három évben további 3 modell követ majd – írja az electrive.com kínai forrásokra hivatkozva. A leginkább a mobiltelefonjairól ismert gyártóról először idén márciusban írták meg, hogy elektromos autót tervez piacra dobni, amit áprilisban a cég maga is megerősített, szeptember elején pedig a villanyautós leányvállalatot is megalapították, amely 10 milliárd jüanos befektetést jelentett a Xiaomi Corporation számára, de a következő évtizedben további 10 milliárd dollárt fektetnének a számukra új iparágba. Megalapították a Xiaomi elektromos autó gyártó leányvállalatát A 2024-es dátumon kívül a CINNOResearch által hivatkozott névtelen források azt is állítják, hogy a Xiaomi két gyárral szeretné felpörgetni a termelést, melyek egyikét megvásárolnák, a másikat építenék. Az egyik kiszemelt a pekingi Miyun Parkban található Borgward gyár lehet. A médiában megjelent hírek szerint a Xiaomi a tavaszi bejelentést követően számos vállalattal tárgyalt autógyáraktól kezdve az autóipari beszállítókig, és ebben az iparágban tevékenykedő cégekbe fektetett be, így például néhány hete bejelentették a pekingi székhelyű Deepmotion Tech felvásárlását, amelyért a Xiaomi állítólag 77 millió dollárt fizetett. Helyi hírek szerint az Evergrande autóipari cégének felvásárlásáért is tárgyalásokat folytat a Xiaomi, ugyanakkor a Nio és az Xpeng is felmerült a lehetséges vevők között. A Reuters egy korábbi híre szerint a Xiaomi a Great Wall Motors autóipari nagyvállalattal tervezett együttműködést, de az előző évben saját elektromosautó-platformot bemutató Foxconn is szóba került a lehetséges partnerek között, mivel a Xiaomi az okostelefon- ágazatban szorosan együttműködik a bérgyártó céggel. Címlapkép: Xiaomi.hu Présöntéssel készül majd a Foxconn gördeszkája PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!