HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

11 éves akkumulátorral indul 1400 kilométeres útra egy Tesla

Az Egyesült Királyság szigetének legészakibb (John o’Groats) és legdélebbi (Land’s End) pontja közötti több mint 800 mérföldes táv egy népszerű útvonal az elektromos autót tesztelők körében, hiszen valós körülmények között, változatos domborzaton lehet próbára tenni az autó fogyasztását, hatótávolságát, és töltését. Most hétvégén egy bátor csapat nekiveselkedik ennek a kihívásokkal teli kirándulásnak, egy nem is akármilyen villanyautóval: annak az eredeti, 2010-es Tesla Roadsternek a volánja mögött fogják leküzdeni az összesen mintegy 870 mérföldet (körülbelül 1400 kilométert), amellyel ugyanezen az útvonalon 10 évvel ezelőtt már végigmentek.

2011 májusában Kevin Sharpe, a Zero Carbon World jótékonysági szervezet alapítója, és David Peilow elektromobilitási szakértő az elsők voltak a világon, akik elektromos autóval szelték át hosszában az országot. A Tesla akkoriban épített ki egy 10 töltőállomásból álló töltőhálózatot hotelekkel és más turisztikai szolgáltatókkal együttműködve 70 amperes csatlakozókkal, amelyekkel a Roadster teljesen lemerült akkumulátorát 3 óra alatt fel lehetett tölteni. Emellett 13 és 32 amperes töltőpontokat is használtak kétnapos útjuk során, amelyekkel gyakorlatilag az egész ország le volt fedve már 2011-ben. Erről az alábbi interjúban beszéltek.

Az akkumulátor öregedése, és a hatótáv csökkenése, meg úgy összességében az elektromos autók használhatósága a nagy távolságokon számtalan autóvásárlót aggaszt. A Zero Carbon World az ehhez hasonló aggályokat szeretné eloszlatni azzal, hogy egy olyan autóval indul útnak, amelyben az élete során egyszer sem cseréltek akkumulátort. Ez az aksi ráadásul az egyik legrégebbi mind közül, hiszen az eredeti Tesla Roadster a legelső modern, nagy hatótávolságú, megvásárolható tisztán elektromos autó volt a piacon.

Forrás: Facebook/ Zero Carbon World

Az eredeti kétfős csapatból csak David Peilow maradt meg, a projekt vezetője Dean Fielding, aki az autót megvásárolta Kevin Sharpe-tól, hozzájuk pedig Glyn Hudson az Open Energy Monitortól, valamint Alexander Sims Formula E pilóta csatlakozik. A Roadstert egy Tesla Model 3-mal fogják kísérni a túra alatt.

Az Electrek információi szerint a 10 évvel ezelőtti országjárás során a körülbelül 36 órás menetidő felét töltötték töltéssel. Azóta rengeteget fejlődött a töltőhálózat, ami a Zero Carbon World csapatának is jól jön, de ne feledjük, hogy a Roadster villámtöltésre nem képes, így a Supercharger-hálózat nem segíti útjukat. Egy Tesla Model 3-mal egyébként megcsinálták ezt a túrát 2020-ban: a teljes menetidő 15 és fél óra volt, amiből mindössze másfél órát vett el a töltés.

Forrás: Facebook/ Zero Carbon World

Az Electrek úgy tudja, hogy az elmúlt 11 év alatt 61 ezer mérföldet (kb. 98 ezer km-t) mentek a Roadsterrel. Tulajdonosa nemrég egy útja során egyetlen töltéssel 184 mérföldet ment el (és további 21 mérföldre elegendő elektromosság maradt az aksiban), ami az EPA által mért 244 mérföldes hatótávolság 84%-a, azaz a kapacitásvesztés abban a tartományban van, ami a hasonló korú és futásteljesítményű Tesla Roadstereknél várható.

A hírportál hozzáteszi, hogy akkoriban, a villanyautó megjelenésekor a gyártó csupán 3 év garanciát adott az akkura, és félő volt, hogy ennél sokkal többet nem is fog kibírni az energiatároló alkatrész. Ezzel a legnagyobb gond az volt, hogy egy új aksi 40 ezer dollárba került volna a 109 ezer dolláros autóba. Azóta egyébként a Tesla piacra dobta a Roadster 3.0 csomagot, amivel a tulajdonosok nagyobb kapacitású, olcsóbb akkucsomagra cserélhették az eredeti, 53 kWh-s pakkot, de ez a példány ilyen fejlesztésben nem részesült.

Kevin Sharpe és David Peilow, Forrás: Facebook/ Zero Carbon World

Az esemény egyébként a tévhitek eloszlatása mellett jótékonysági célú, így a szervezők várják a pénzadományokat, amelyet a töltőhálózat további fejlesztésére fordítanak.

 

Címlapkép forrása: Facebook/ Zero Carbon World

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.