https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 A kézzel épített egyedi kabriókra és kupékra specializálódott Wiesmann GmbH ma bemutatta Project Thunderball névre keresztelt modelljét, egy 671 lóerő teljesítményű, retro stílusú sportkabriót, amely a márka történetében elsőként nem belsőégésű motorral mozog. A német vállalat a sorhatos, V8, és V10-es BMW-motorokkal szerelt sportautóiról vált híressé, de 2013-ban csődöt jelentett, majd egy tulajdonosváltást követően 2016-ban bejelentette visszatérését. Mostanáig azonban nem hallott felőlük a média. A körülbelül 1700 kilós Thunderball gyomrában a két villanymotor 671 lóerős összteljesítményét 1100 Nm nyomaték viszi az aszfaltra a hátsó tengelyen keresztül, így álló helyzetből 2,9 másodperc alatt 100 km/h-ra képes felgyorsulni. A kabrió 83 kWh-nyi akkumulátort cipel, amely a 800V-os feszültségnek köszönhetően akár 300 kW-tal is fogadni tudja az elektronokat. Teljesen feltöltve 500 kilométeres az autó hatótávja a gyártó elmondása szerint, de ez a valóságban bizonyára sokkal alacsonyabb, főleg, ha a sofőr rajtafelejti magát a menetpedálon. A Wiesmann a hajtásláncot egy másik sportautógyártóval, a Roding Automobile-lal együtt fejlesztette. A Thundeball a Wiesmann dülmeni gyárában készül Németországban, a Carscoops értesülései szerint 1000 példányban, és globálisan elérhető lesz. Indulóára 300.000 euró, átszámítva körülbelül 114 millió forint. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!