Újabb országokban nyitotta meg a Tesla a Supercharger hálózatot

Egyre több európai országban használhatják nem csak Tesla tulajdonosok a Tesla Supercharger hálózatot. Ezúttal Ausztriával, Belgiummal, az Egyesült Királysággal, Spanyolországgal és Svédországgal bővült azon országok listája, ahol használhatók az oszlopok. Ezek az országok természetesen a jogosult felhasználók listájára is felkerültek, de például magyar villanyautósként egyelőre nem tölthetünk nem Teslát a megnyitott hálózaton.

A tervezett nyitást már évek óta rebesgetik, majd tavaly júliusban Elon Musk is megerősítette. Néhány hónappal később, novemberben Hollandiában 10 állomás megnyitásával elindult a tesztprogramnak nevezett nyitás. Idén január végén Norvégiára és Franciaországra is kiterjedt a tesztelés, februárban pedig bővült a megnyitott töltőállomások száma, így például Hollandiában már gyakorlatilag a teljes országos hálózat elérhető lett minden CCS csatlakozóval rendelkező villanyautó számára.

Az első három országhoz csatlakozott most öt további, így összesen már az alábbi 8 országban használható a Tesla töltőhálózata bármilyen kompatibilis elektromos autóval:

A Tesla honlapján egy másik országlista is megtalálható, amelyen Németország is szerepel. Ennek oka, hogy külföldiek nem, csak a felsorolt országokban élők használhatják külföldi utazásnál a Superchargereket a Tesla applikációjával, így a fenti országokban felsorolt töltőket a fenti országok lakossága mellett a németek is igénybe vehetik, de a Németországban lévő töltőket egyelőre csak a Teslások használhatják.

Első pillantásra meglepőnek tűnhet, hogy a nyitás nem a Tesla hazájában, hanem Európában kezdődött. Ennek oka valószínűleg az, hogy a Model 3 európai bevezetésével a Tesla megkezdte a CCS csatlakozókkal (is) felszerelt töltőoszlopok telepítését és a korábban telepített oszlopokra is felkerült az Európában szabványosnak választott csatlakozó. Az Egyesült Államokban jelenleg csak a Tesla saját csatlakozója található meg a Superchargereken, így más márkákkal adapterre lenne szükség, vagy a Teslának kellene az ott elterjedt CCS1 csatlakozóval kiegészíteni az oszlopokat. Nemrégiben Elon Musk megerősítette, hogy közeleg az amerikai nyitás, melyet valószínűleg dupla kábeles oszlopokkal oldanak meg, hasonlóan az európai Supercharger V2 oszlopokhoz.

A fenti teszt programban résztvevő országok mellett ideiglenesen március elejétől Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában is megnyitottak néhány, az ukrán határ közelében lévő töltőállomást, mellyel a Tesla célja az orosz-ukrán háború elől menekülők és az őket segítők támogatása.

Bár van szabad töltőoszlop, a Teslával mégis sorakozni kell, mivel a nem-Teslák két oszlopot foglalnak (fotó: Juhász Imre)

A nyitás kellemetlen mellékhatása, hogy a Superchargereken elhelyezett rövid töltőkábelek miatt számos egyéb típus csak a szomszédos parkolóhelynek szánt töltőt tudja igénybe venni, így egy autó két oszlopot foglal el, az így blokkolt töltők ráadásul távolról a Teslák képernyőjén vagy az applikációban szabadnak látszanak.

 

 

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.