A franciák megépítették az olcsó elektromos Hummert

A Citroën kedden jelentette be, hogy egy átfogó arculatváltás keretében lecseréli emblémáját és megújítja digitális felületeit, mindezt azért, hogy így nyomatékosítsák: új korszak kezdődik a vállalatnál, amelyben a megfizethető elektromos autók mielőbbi bevezetésére fognak törekedni. Azt is megígérték, hogy még szeptember legvége előtt láthatunk egy villanyautót, amely már az új márkajelzést viseli, és ez meg is történt ­– habár erre a látványra valószínűleg kevesen számítottak.

Az Oli névre hallgató elektromos tanulmány egy igazi különc, és az a rendeltetése, hogy szembe menjen napjaink autóipari trendjeivel. Azaz egy kevésbé komplex, megfizethető, és kis tömegű családi modellnek épült, amely hasonlóan szórakoztató, fenntartható, és innovatív, mint a márka Ami városi kisautója.

A mindössze egy tonnát nyomó terepjáró 10 kWh-t fogyaszt 100 kilométeren, így a 40 kWh kapacitású akkumulátorából akár 400 km hatótávolságot is kinyerhet. Az alacsony fogyasztás érdekében a végsebességét 110 km/h-ra korlátozták, ha pedig 20%-ra merül az autó, 23 percet vesz igénybe 80%-ra visszatölteni az aksit. Az akkumulátor egyébként nem csak felvenni tud elektromosságot, hanem leadni is külső eszközöknek a Vehicle-to-Grid funkciónak köszönhetően, amely 3,6 kW teljesítményt kínál a rácsatlakoztatott berendezésnek.

Az Oli a franciák példája arra, hogy ha az alkatrészek számát intelligens módon csökkentik, a legkönnyebb és legfenntarthatóbb anyagokat használják, és a komplexitás minimalizálódik, miközben a sokoldalúság és a funkcionalitás nő, az eredmény sokkal hatékonyabb, megfizethetőbb és kevésbé bonyolult, ugyanakkor váratlanul zseniális a kialakítása és hasznossága terén – írja a Citroën. Az ülések például 80%-kal kevesebb alkatrészből épülnek fel, mint egy átlagos ülés.

A 4,2 méter hosszú, 1,9 méter széles, és 1,65 méter magas városi terepjáró robusztus felépítésével leginkább egy mini Hummerhez hasonlítható, de minden szegletét úgy tervezték, hogy a különleges sziluettje mellett az alacsony tömeghez és magas praktikalitáshoz is hozzájáruljon. A jármű egyik furcsaságát, a függőleges szélvédőt például az indokolja, hogy így kell a legkevesebb üveget felhasználni hozzá, azaz könnyebb és olcsóbb is az autó. Természetesen ez a megoldás csökkenti a hatékonyságot a nagyobb légellenállás miatt, ám a Citroën szerint ez egy eleve városba tervezett autónál nem jelent nagy problémát.

A Citroën Oli egy guruló laboratórium, amely olyan innovatív ötleteket sorakoztat fel, amelyek később gyártásba kerülhetnek, de ebben a formában nem fog napvilágot látni az autó.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.