Az elektromos járműveket övező általános tévhittel ellentétben a svéd katasztrófavédelem (MSB) adatai azt mutatják, hogy a villanyautók jóval kisebb valószínűséggel gyulladnak ki, mint a benzinesek. Az MSB jelentése szerint 2022-ben Svédországban összesen 106 elektromos meghajtású közlekedési eszköz gyulladt ki – vagy pontosabban ennyiről szerzett tudomást a tűzoltóság -, de ezek közül 38 eset elektromos rollerekhez, 20 eset pedig elektromos kerékpárokhoz kapcsolódott. Elektromos autókban (ide értve a hibrideket is) 2022-ben mindössze 23 tűzesetet jelentettek, ami a 611.000 elektromos járműből álló svédországi flottának mindössze 0,004%-át teszi ki. Ezzel szemben ugyanebben az időszakban mintegy 3400 olyan tűzesetet regisztráltak, amely Svédország 4,4 millió benzin- és dízelüzemű autóját érintette, vagyis 2022-ben a hagyományos autók 0,08%-a égett ki. Ez azt jelenti, hogy tavaly Svédországban egy belső égésű motorral felszerelt autó mintegy 20-szor nagyobb valószínűséggel vált a lángok martalékává (és alakul át „külső égésűvé”), mint egy elektromos hajtáslánccal szerelt gépkocsi. Utazás közben Töltés közben Egyéb/ismeretlen Összesen Teherautó 0 1 3 4 Busz 2 0 1 3 Személygépkocsi 6 4 13 23 Motorkerékpár 0 0 2 2 Moped 0 4 4 8 Kerékpár 3 8 9 20 Roller 3 15 20 38 Robogó/kerekesszék 0 1 1 2 Hoverboard 0 5 1 6 Összesen 14 38 54 106 Forrás: Myndigheten för samhällsskydd och beredskap (MSB) Az is nagyon érdekes adat, hogy az MSB szerint az elektromos autókban keletkezett tűzesetek száma az elmúlt három évben mindig 20-24 között mozgott, bár az elektromos autók száma ebben az időszakban majdnem megduplázódott. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy a gyártók az idő előrehaladtával egyre biztonságosabb autókat képesek tervezni – a lítium-vasfoszfát akkumulátorok terjedésével pedig vélhetően még tovább fog javulni a helyzet.Annyit azért érdemes hozzátenni a tűzoltóság jelentéséhez, hogy a villanyautók átlagos életkora jóval alacsonyabb, mint a hagyományos autóké, ami nem mellékes szempont, ha a tűzveszélyességről beszélünk. De még ezzel együtt is megalapozatlan az a vélekedés, amely szerint a villanyautók az átlagosnál nagyobb arányban szoktak lángra kapni, és ezért veszélyesebbek lennének, mint a hagyományos járművek. A számok azt mutatják, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. Dízel autóból eredő tűz miatt omolhatott össze egy norvég reptér parkolója Címlapkép: fireisolator.com PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by1zenBvbnpvcmktMS0yMDI1LTAzLTAxLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZWxla3Ryb21vcy1hdXRvLXN6cG9uem9yaS0xLTIwMjUtMDMtMDEuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= dr. Papp László (Sol Invictus)Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!