Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
Az energetikában az innovációs versenyfutás soha korábban még nem volt olyan méretű és sebességű, mint manapság. Miközben fontos a szén-dioxid faló rendszerek feltalálása – ahogyan az is, persze, hogy a fúziós energiatermelés megértéséhez és működtetéséhez is mind közelebb jusson az emberiség -, aktuálisan a fejlesztési, újra-, és átgondolási tervek zöme a zöldenergiához vonzódik. A szektorban a fosszilis energiának hátat fordító beruházásokba forgatott összegek elgondolkodtatóan nagy része itt landol. Hosszú az irodalomlistája már annak is, ahogyan a napelemes innovációk mellett éppen felnő az energiatárolási módozatoké, és külön dimenziót képes kitölteni már a hatékonyságnövelés különböző módozatairól szóló K+F terület is. Nem csoda, ha a média hetente számos szenzációs ötletet, projektet, felfedezést tálal. Az egyik ilyen új felfedezés a tengeri (offshore) szélerőművek rögzítési megoldásához kötődik, és a kutatók állítják: az eddigieknél jobb, olcsóbb, környezetkímélőbb és hatékonyabb megoldást dolgoztak ki.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PElGUkFNRSBTUkM9Imh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcGkvTjEwMDMwNTUuNDE4MjU4ME9USC1WSUxMQVUtUk9TLU0vQjM0ODE4MTMxLjQzNjMwNzY1NjtkY190cmtfYWlkPTYyOTQyNTg1OTtkY190cmtfY2lkPTI0Njg4MzY1NztvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0ke0dEUFJ9O2dkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF83NTV9O2x0ZD07ZGNfdGR2PTE/IiBXSURUSD0xIEhFSUdIVD0xIE1BUkdJTldJRFRIPTAgTUFSR0lOSEVJR0hUPTAgSFNQQUNFPTAgVlNQQUNFPTAgRlJBTUVCT1JERVI9MCBTQ1JPTExJTkc9bm8gQk9SREVSQ09MT1I9JyMwMDAwMDAnPjwvSUZSQU1FPg== Kiderült, hogy csak attól nem jobb, ha nagyobb HexDefence a neve ennek az új, súrlódáscsökkentő megoldásnak, és egy Skóciában működő cég mérnökcsoportja fejlesztette ki. A Balmoral azt közölte, hogy a szakemberei eljutottak addig, hogy drasztikus mértékű költségmegtakarítást tudjanak elérni a tengeri szélerőművek talapzati infrastruktúrájának átalakításával. Az alapötlet az olaj és gázipari rendszerek fejlesztéséhez kötődik, de az innováció nem annyi, hogy az ottani részeredményeket átültették az offshore platformépítésre. A mérnökök ugyanis kifejlesztettek egy olyan új megoldást, amivel újraértelmezhető mindaz, ami a tengerfenékhez rögzített infrastruktúrák tervezéséhez, építéséhez, a működése általi környezeti hatásaihoz kapcsolódik. Körülményes volna pontosan leírni, hogyan is működik a HexDefence, de az alábbi videóból szerencsére egyértelműen kiderül: A Balmoral kutatói csak annyiban „csaltak”, hogy e megoldást nem saját kútfőből kezdek el kidolgozni, hanem a teknősöktől vették át az alapötletet. A kompozit anyagok felhasználásával is készült felülettel a teknősök vízalatti mozgásának megfejtéséig jutottak el: a speciális áramlási minták folyamatos, erős felfelé irányuló áramlást hoznak létre a felületére érkező vízben, amely így gyakorlatilag elvonja azt az energiát, ami a tengerfenék erózióját előidézi – és amire az ilyen rendszerek telepítése (és üzemeltetése) során eddig tervezni kellett. A május közepén bejelentett újdonsággal kapcsolatosan Aneel Gill , a Balmoral termék-kutatási és fejlesztési vezetője nyilatkozott a napokban az Offshore Wind Businessnek. A kutató-menedzser elárulta, hogy az olaj- és gázipar számára készült koncepciót valójában továbbfejlesztették, és a nagy ugrást az teszi lehetővé, hogy a számítások szerint a HexDefence alkalmazásával drámai mértékben csökkenthető az oszlop körüli örvénylés és vibráció. Ez többek között a tengerfenék eróziójához is hozzájárul. Az is beruházási költséget takarít meg, hogy a héjszerkezet telepítéséhez nem szükséges külön szakszemélyzet, felszerelés sem, mivel az összeszerelése is igen egyszerű. A tengeri szélerőmű vízben lévő részének súrlódás-minimalizálása ráadásul utólag is megoldható – már működő erőművekre is könnyen telepíthető. És mivel a speciális felület környezetbarát és időtálló anyagok felhasználásával készült, adott esetben újra telepíthető. A 10 méteres panelívek a torony leszerelésekor egyszerűen egy másik „csőre” is áttelepíthetők. A cég már hozzá is kezdett egy demonstrációs projekthez – aktuálisan helyszínt keresnek. Új értelmet kap az offshore Németországban Szabó M. István Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!